Fodor Bianka

4:14
Fókusz„Amikor szóltak, hogy felosztják a Sama-Sama törzset, akkor éreztem, hogy ez már nem az én vonalam” – Zera önként búcsúzott a Survivortől
2023. november 8. 19:21

„Amikor szóltak, hogy felosztják a Sama-Sama törzset, akkor éreztem, hogy ez már nem az én vonalam” – Zera önként búcsúzott a Survivortől

Potyogtak az örömkönnyek, amikor több hét után először pillantotta meg nagyobbik lányát Zera, aki mindenki legnagyobb meglepetésére kedden önként távozott a Survivorből. Hirtelen felindulásból úgy döntött, hogy képtelen tovább együtt élni három olyan emberrel, akinek nem tudta elviselni a jelenlétét. Úgy véli, a játék végéig kitartott volna, hiszen korábban már megtapasztalta, milyen a nélkülözés. Az éhezés és a nomád körülmények nem okoztak számára problémát. Most elmesélte a Fókszunak, megbánta-e a döntését. Sőt, Joe is megszólalt, akihez különös vendég érkezett.
5:07
FókuszNappal tanár, délután világbajnok súlyemelő az 56 éves Csonka Anikó
2023. november 4. 18:28

Nappal tanár, délután világbajnok súlyemelő az 56 éves Csonka Anikó

Csonka Anikó szerint a súlyemelő nőkkel kapcsolatban még mindig sok a sztereotípia – óvatosan mondja meg, hogy deadliftes, vagyis a felhúzás nevű erőemelő sportban jeleskedik. Most 56 évesen testsúlya közel háromszorosát, 160 kilót képes megmozgatni és korosztályában világcsúccsal lett világbajnok ebben a versenyszámban. Persze nem csak a sportnak él, napközben a diákok, este a vasak között tölti minden idejét. Bár a sport mindig az élete része volt, azt nem gondolta volna, hogy egyszer súlyokat emelget majd – és ezzel ott lesz a legjobbak között. Miért kezdett el edzőterembe járni és hogyan egyezteti össze a munkát a hobbijával? A Fókusz riportjából ez is kiderül. 
3:02
FókuszA fiatalok nem tudják, mi az a tisztelet? A generációs különbségek még inkább kiélezik a konfliktusokat a Survivorben
2023. október 3. 20:13

A fiatalok nem tudják, mi az a tisztelet? A generációs különbségek még inkább kiélezik a konfliktusokat a Survivorben

Tegnap kezdetét vette a harc az ifjú titánok, a harmincasok és a veteránok között. „Ezek a mai fiatalok…!”, „Bezzeg az én időmben…”. Ki ne hallott volna hasonló mondatokat. A különböző korosztályok máshogyan szocializálódtak, máshogy élnek, mások a tulajdonságaik, a nézeteik. Mindez számos konfliktushoz vezethet közöttük, pláne olyan kiélezett helyzetben, amibe a Survivorben csöppentek. A Survivor versenyzői között akadnak X-generációsok, de többségük az Y és Z generációba tartozik. Közöttük általában feszültségeket tapasztalunk, amiben a digitalizációnak is óriási szerepe van.
5:04
FókuszMegvan a Survivor történetének első szerelmespárja – együtt küzdenek majd a győzelemért
2023. szeptember 28. 19:56

Megvan a Survivor történetének első szerelmespárja – együtt küzdenek majd a győzelemért

A hazai Survivor történetében először fordul elő, hogy egy szerelmespár – Nóri és Gergő – is megmérettetheti magát. A versenyzők közül csak ők ismerik egymást, senki sem tudja, hogy kikkel fog osztozni ebben az életre szóló kalandban, amely idén a generációk harca lesz. Próbára teszi magát Attila is, akinek eddig a család és a labdarúgás töltötte ki az életét – szeretne rácáfolni a focistákkal kapcsolatos sztereotípiákra, és őszintén, egyenesen küzdeni, hogy példát mutasson gyerekeinek. Zsombor mindig is kereste a kihívásokat. Csak a győzelemre koncentrál, amit általában sikerül is neki. Szerinte ez nem történhet másként a Survivorben sem. Újabb versenyzők mutatkoznak be a hamarosan induló új évad előtt a Fókuszban. 
7:09
FókuszBár a legtöbben presszókban tanultak meg játszani, a csocsó már régóta többről szól, mint két pohár sör közötti időtöltés
2023. július 6. 19:57

Bár a legtöbben presszókban tanultak meg játszani, a csocsó már régóta többről szól, mint két pohár sör közötti időtöltés

A több mint százéves múltra visszatekintő játék szabályrendszere nem is olyan egyszerű. Aki nem versenyszinten űzi, elég, ha tisztában van azzal, hogy a kapuból kipattanó labda nem számít érvényes gólnak, és a bábukat irányító kart ész nélkül pörgetni a legnagyobb sportszerűtlenségnek számít. Így elkerülhetők a kocsmai verekedések. Az Országos Csocsó Bajnokságon járt a Fókusz stábja, a főleg kocsmasportként ismert játék ugyanis sokkal komolyabb, mint hittük – ha a hagyományos labdarúgásban nem is, az asztali változatában ugyanis a világ legjobbjai között vagyunk.