Reggeli

Mikor érdemes eurót váltani? A vezető stratéga ezt tanácsolja

rtl.hurtl.hu

2023. július 10. 8:34

Júliusban még mindig 20 százalék felett volt az infláció. Az elmúlt 3 hónapban már látszik a javulás, de Móró Tamás szakértő szerint jelentős és széleskörű árcsökkenést hiába várunk. A stratégát arról is kérdeztük, reális-e, hogy az év végére elérjük az egy számjegyű inflációt.

Magyarországon 25 százalék körül tetőzött az infláció, amivel régiós szinten az első helyre kerültünk. A környező országokban – Csehországban, Lengyelországban – ennél jóval alacsonyabb, 15 százalék körüli volt a csúcson a pénzromlás.

Móró Tamás, a Concorde Zrt. vezető stratégája szerint ennek több oka is van. Például a gyenge forint, a piac eltérő szerkezete és az MNB szerint az árstopok is belejátszottak a magas inflációba.

A szakértő hangsúlyozta, hogy az elmúlt 3 hónapban látszik a javulás, de szerinte tartós árcsökkenésre csak egyes termékeknél számíthatunk, szolgáltatásoknál kevésbé, ott inkább az várható, hogy nem emelkednek tovább az árak.

Ott tud csökkenni az ár, ahol túltermelés van. A világpiaci nyersanyagárak tényleg csökkentek, ez át tud szűrődni a boltokba, és az importon keresztül meg tud jelenni. Az hogy általános, széleskörű árcsökkenés legyen, kizárt, és nemzetközileg se nagyon van rá példa

– tette hozzá.

Mi lesz az árstop után?

Augusztustól megszűnnek a hatósági áras termékek. Móró Tamás szerint onnantól a piaci kereslet-kínálat fogja eldönteni az árakat

Ahol van lehetőség importra, ott nem fognak emelkedni az árak, ahol hiány van a piacon, ott várhatóan igen. Ez termékenként más és más lesz

– vélte a szakértő.

Móró Tamás szerint elképzelhető, hogy év végére elérjük az egy számjegyű inflációt, de ennek több lényeges feltétele is van.

Például a stabil forintárfolyam, illetve hogy ne legyen olyan energiaársokk, mint amit tavaly láttunk – mondta.

Mikor érdemes eurót váltani?

Bár rövid távú jóslásokba nem akart bocsátkozni, mindenkinek azt tanácsolta, akkor vásároljon devizát, ha az euró 370 forint környékén van.

 

#Reggeli#Videó#Gazdaság#infláció#móró tamás#euró#árfolyam#forintárfolyam#pénzváltás

Címlapról ajánljuk