Kultúra

Ron Perlman elküldte az anyjukba a stúdióvezetőket: Tudjuk, ki mondta, és azt is, hol lakik az illető

rtl.hurtl.hu

2023. július 15. 11:03

Hellboy mindig is az ütéseiről volt híres.

Mint arról beszámoltunk, a forgatókönyvírók után a hollywoodi színészek is sztrájkolni kezdtek. Az amerikai színész-szakszervezet vezetője, Fran Drescher gusztustalannak nevezte a hollywoodi stúdiókat, amiért azzal érvelnek, hogy nagy pénzügyi veszteségek érik őket, miközben Drescher szerint dollár százmilliókat fizetnek az igazgatóiknak,

Nem Drescher volt az egyedüli, aki erős szavakkal illette Hollywood pénzembereit, Ron Perlman még nála is nagyobb erővel szállt bele a nagyfőnökökbe, írja a Daily Mail.

Hellboy legnépszerűbb alakítóját az dühítette fel leginkább, hogy nemrég egy névtelenül nyilatkozó stúdióvezető kijelentette, hogy a munkaadók a kivárásra játszanak,

megvárják, amíg a sztrájkolóknak elfogy a pénzük és kezdik elveszíteni az otthonukat, ami előnyösebb tárgyalási helyzetet teremthet a hollywoodi vezetők számára.

A színész egy azóta törölt Instagram.videóban ismételten motherfuckernek nevezte a névtelen stúdiófőnököt, aki arról beszélt, hogy megvárják, míg a sztrájkolók elveszítik a tetőt a fejük fölül.

Tudjuk, ki mondta, és azt is, hol lakik az illető. Számos módja van annak, hogy valaki elveszítheti az otthonát

– közölte fenyegetőleg a színész.

Azt reméled, hogy elveszítik a családok az otthonaikat, míg te évente 27 millió dollárt keresel  azzal, hogy nem hozol létre semmit. Légy óvatos, te motherfucker…

– nyomatékosította üzenetét Perlmam, aki azóta egy másik videóban bocsánatot kért heves kirohanásáért.

Nyitókép: Theo Wargo / Getty Images

#Kultúra#hollywood#sztrájk#ron perlman#színészek#szakszervezet

Címlapról ajánljuk