Külföld

A tömeggyilkos Anders Breivik elbukta a magánzárkája miatt indított pert

rtl.hurtl.hu

2024. február 15. 20:17

Anders Breivik úgy vélte, a magánzárkában tartása sérti az emberi jogait. A bíróság szerint nem.

Elutasította a norvég bíróság Anders Breivik tömeggyilkos beadványát, amelyet magánzárkás büntetésének enyhítése érdekében indított – számolt be az MTI.

A 44 éves Breivik, aki 2011-ben 77 embert ölt meg Norvégiában, azzal érvelt, hogy elszigeteltsége sérti emberi jogait. A pert január elején indította.

A törvényszék arra a következtetésre jutott, hogy büntetésvégrehajtási körülményei nem mondhatók és nem is voltak aránytalanul terhesnek mondhatók


– állapította meg az oslói kerületi bíróság, világossá téve, hogy nem sértették meg az elítélt emberi jogait.

Az igazságügyi minisztérium jogászai szerint Breivik az általa jelentett biztonsági fenyegetés miatt továbbra sem engedhető a többi elítélt közelébe.

A szélsőjobboldali Breivik a Norvégiában kiszabható legsúlyosabb, 21 éves börtönbüntetését tölti, amelyet mindaddig meg lehet hosszabbítani, amíg veszélyt jelent a társadalomra.

Breivik 2011. július 22-én 69 embert gyilkolt meg Utoya szigetén a baloldali Munkáspárt ifjúsági táborában – többségükben fiatalokat. Oslo kormányzati negyedében pedig gépkocsiba rejtett pokolgéppel ölt meg további nyolc embert.

Nyitókép: Reuters/NTB/Cornelius Poppe

#Külföld#anders breivik#norvégia#magánzárka#börtön#emberi jog#per#bíróság

Címlapról ajánljuk