Külföld

A Brexit atyja valóságshowhősnek állt, egyből elkezdték csúfolni a többiek

rtl.hurtl.hu

2023. november 20. 10:19

Nigel Farage alig érkezett meg a verseny helyszínére, azonnal a Brexittel szivatták versenyzőtársai. 

Újabb brit politikus költözött a dzsungelbe a brit „Celeb vagyok, ments ki innen” reality vetélkedő versenyzőjeként: Nigel Farage, a Brexit legnagyobb támogatója. Az első részben úgy mutatkozott be:

A politika és a Brexit miatt vagyok ismert, egyes emberek szemében hős vagyok, másokéban maga a gonosz. A dzsungelben megismerheted a valódi énemet.

Nem kellett sokat várni arra, hogy a Brexittel húzzák versenyzőtársai. Amikor Farage az első feladat végrehajtásakor kijelentette, hogy nagyon szeretne valami teljesen új dolgot kipróbálni, egyik versenyzőtársa rávágta

Nem lehet rosszabb a Brexitnél.

Mire Farage közölte, hogy „nem kellett sok idő ehhez, ugye”, jelezve, hogy számított ilyen beszólásokra.

Farage számíthat rá, hogy a nézők rendre őt fogják kiválasztani a feladatok végrehajtására, amik jellemzően nem túl kellemesek. Mondjuk, ezért busásan meg is fizetik. A brit sajtóban megjelent cikkek szerint 1,5 millió fontot, azaz átszámítva nagyjából 650 millió forintot fizetnek neki a részvételért.

Ez jóval több, mint amennyit az előző brit politikus kapott. Ahogy arról tavaly beszámoltunk, az Egyesült Királyság egykori egészségügyi minisztere, Matt Hancock is szerepelt az ottani Celeb vagyok, ments ki innen! akkori évadában. Ő 320 ezer fontot, azaz – mostani árfolyamon számolva – nagyjából 140 millió forintot kapott. 

Az ő szereplése jelezheti, mire készülhet Farage: Hancocknak például egy próbatétel alatt tevepéniszt, bárányvaginát és tehénánuszt kellett ennie. 

Nyitókép: Nigel Farage egy 2023 október 7-én készüólt felvételen. Fotó:Chris J Ratcliffe/Getty Image

#Külföld#nigel farage#celeb vagyok#celeb vagyok ments ki innen#brexit

Címlapról ajánljuk