Külföld

Szervezői kegyetlenség, embertelen hőség, vízhiány és káosz a legnagyobb lengyel légishow-n

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2023. augusztus 28. 14:42

Fejenként fél liter vizet engedtek be csak a szervezők a legnagyobb kánikula idején a lengyel légishow területére szombaton, 300 ember lett rosszul a hőségben, ketten infarktust kaptak, a közönség a délután felállított párakapukból próbált vízhez jutni.

A hétvégén rendezték meg Lengyelországban az egyik legnagyobb európai légshow-t. Az Air Show Radom évek óta egyike a legnagyobb tömegeket vonzó, civil és katonai repülőgépeket felvonultató rendezvénynek. Idén azonban súlyos csorba esett Radom hírnevén: a jelek szerint a szervezők rosszul mérték fel, hogy milyen feladatot jelent csaknem százezer embert probléma nélkül vendégül látni egy repülőtéren a legnagyobb kánikula idején.

Szombaton apokaliptikus jelenetek bontakoztak ki a Varsó-Radom repülőtéren. A fő gondot az okozta, hogy a rendezvény szabályzata szerint fejenként csupán fél liter vizet engedtek be a szervezők a repülőtér területére. A közel negyven fokos hőségben egy egész napos rendezvényen ennyi víz természetesen senkinek nem elég. 

Csakhogy a repülőtér területén mindössze 4-5 helyen lehetett újratölteni a kulacsokat, amiből adódóan volt, hogy másfél-két órát kellett sorban állni az embereknek a tűző napon, mire vízhez jutottak.

A büfékben persze lehetett vizet kapni, de az esemény Facebook-oldalán a százával ömlő panaszok szerint tízszeres áron (2500 forintnyi zlotyiért) és szintén jelentős sorban állás után lehetett ezeknél vízhez jutni. A sör olcsóbb volt mint a víz, de aki próbált venni, annak előbb zsetonért kellett sorba állni, és csak azután sörért. Ennivalót viszont csak készpénzért lehetett venni, mert a rendezvény nagy részében a kártyaterminálok nem működtek.

A kommentek szerint egyébként már a beengedés is kaotikus volt, az előreváltott jegyekkel is több mint egy órába telt mire bejutottak az emberek.

A hőségre és a káoszra a szervezők csak délután reagáltak, akkor a reptér 5-6 pontján párakapukat állítottak fel. 

Ezeket azonban senki nem arra használta, hogy hűsítse magát, hanem üres palackjaikat igyekeztek megtölteni az emberek a csordogáló vízből 

– mint az a fenti galériában lévő képeken is látszik.

A bankier.pl cikke szerint 

a hőség és a vízhiány miatt nagyjából 300 ember lett rosszul, nyolcat közülük kórházba kellett vinni, ketten szívrohamot kaptak.

Vasárnap, a rendezvény második napján már észbe kaptak a szervezők, eltörölték a vízkorlátozást és a beléptetést is átszervezték. Történtekről nyilatkozva azzal védekztek, hogy az ukrajnai háború miatt volt szükség a beléptetés megszigorítására, írja a cozadzien.pl.

#Külföld#lengyelország#légishow#radom#vízhiány#káosz

Címlapról ajánljuk