Külföld

Japán elkezdte az óceánba önteni a fukusimai atomerőmű hűtővizét, hiába a tiltakozások

rtl.hurtl.hu

2023. augusztus 24. 11:07

 A helyi halászok és szomszédos országok tiltakozása ellenére.

A tervek szerint megkezdte Japán csütörtökön a fukusimai atomerőmű tisztított hűtővizének a Csendes-óceánba engedését a helyi halászok és szomszédos országok tiltakozása ellenére, írja az MTI.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség júliusban hagyta jóvá az elképzelést, és kimondta, hogy a víz kibocsátása nem jelent veszélyt az emberekre vagy a környezetre.

Kína csütörtökön bejelentette: leállítják a tengeri halak és rákok importját Japánból, mert Pekinget aggasztja a sugárszennyezés kockázata. A kínai nukleáris biztonsági hatóság jelezte: a japán kormány lépését „rendkívül önzőnek és felelőtlennek” tartja. 

A Fukusima Daicsi atomerőműben 2011-ben egy földrengés és szökőár következtében magolvadás következett be. Bár a reaktorokat leállították, azokat továbbra is hűteni kellett. A hűtővizet később tartályokban helyezték el. Mivel a tárolásra rendelkezésre álló hely fogytán van, a vizet most egy hosszú alagúton keresztül kezdték el az óceánba vezetni.

A tervek szerint a mostanra felhalmozódott több mint 1,3 millió tonna hűtővíz óceánba engedése mintegy 30 évig fog tartani. 

A dél-koreai rendőrség őrizetbe vett legalább 16 embert, aki tiltakozásul behatolt csütörtökön abba az épületbe, amely Japán szöuli nagykövetségének is otthont ad. „A tenger nem Japán szemétlerakója” – állt a tüntetők egyik plakátján.

Nyitókép: Chung Sung-Jun / Getty Images

#Külföld#japán#fukusima#hűtővíz

Címlapról ajánljuk