Külföld

A bécsi Pride ellen tervezett terrortámadást hiúsítottak meg az osztrák hatóságok

rtl.hurtl.hu

2023. június 18. 12:54

Az Iszlám Állammal szimpatizáló fiatalokat fogtak el a különleges egységek.

Az osztrák hatóságok vasárnapi közlése szerint meghiúsítottak egy bécsi Pride ellen szervezett támadást, írja német és osztrák forrásokra hivatkozva az AP hírügynökség. Három fiatal férfit kaptak el, akik szimpatizáltak az Iszlám Állam terrorszervezettel. Az osztrák titkosszolgálat vezetője újságíróknak elmondta, hogy a 14, 17 és 20 éves gyanúsítottakat a szombati Pride-felvonulás kezdete előtt tartóztatták le. Az eseményen nagyjából 300 ezren vettek részt.

Omar Haijawi-Pirchner elmondása szerint a résztvevők nem voltak veszélyben a rendezvényen. A titkosszolgálat előzetesen tudomást szerzett a fiatalok tervéről, ezért folyamatosan ellenőrzés alatt tudták tartani őket. A St. Pölten-i államügyészség végül a döntő pillanatban utasítást adott a letartóztatásukra.

Szombaton házkutatásokat tartottak, amelyek során különféle bizonyítékokat, köztük fegyvereket találtak.

Haijawi-Pirchner szerint a három gyanúsított bosnyák, illetve csecsen származású osztrák állampolgár, akik személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra. A fiatalok az interneten radikalizálódtak, és szimpatizáltak az Iszlám Állammal. Az egyik gyanúsított már korábban a rendőrség látókörébe került.

A triót a felvonulás kezdete előtt letartóztatták az osztrák különleges erők.

A Pride felvonulás szervezője csak vasárnap értesült az eseményekről. A szervezők nem akartak pánikot kelteni a résztvevők között, főleg, hogy a rendőrség beavatkozásának köszönhetően már nem állt fenn veszély.

Nyitókép: Getty Images

#Külföld#bécs#pride#terrortámadás#felvonulás#ausztria#hatóságok

Címlapról ajánljuk