Külföld

Rokonaik harcolnak a kolumbiai dzsungelben 40 napot túlélt négy gyerekért

rtl.hurtl.hu

2023. június 13. 7:21

A hatóságok vizsgálják, kihez kerüljenek a gyerekek, miután a nagyszülők házasságon belüli erőszakkal vádolták meg a két fiatalabb gyerek apját. 

Gyermekelhelyezési harc alakult ki azért a négy gyerekért, akik negyven napot éltek túl a kolumbiai dzsungelben, miután lezuhant a kisgép, amin utaztak, és a balesetben meghalt az édesanyjuk – írta a Guardian. A  négy gyerek várhatóan még napokig kórházban marad, és közben a gyermekvédelmi hatóságok kikérdezik rokonaikat, hogy eldöntsék, kihez kerüljenek.

A vizsgálatot az anyai nagyszülők kérésére indították, akik szeretnék magukhoz venni a gyerekeket, mivel állításuk szerint a két fiatalabb gyerek édesapja verte az anyjukat. A kolumbiai családjóléti intézet vezetője a helyi sajtónak elmondta, egyelőre nem zárták ki a lehetőségét, hogy az apa verte a gyerekek édesanyját.

Vasárnap a gyerekek nagyapja, Narciso Mucutuy azzal vádolta a két kisebb gyerek édesapját, hogy verte az anyát, közölve, hogy a gyerekek az erdőbe menekültek, amikor veszekedés tört ki a pár között.

Az apa, Manuel Ranoque újságíróknak nyilatkozva elismerte, hogy voltak problémák a házasságában, hozzátéve, hogy ez magánügy, és nem a világra tartozik. Arra a kérdésre, hogy bántalmazta-e a feleségét, a férfi közölte:

Verbálisan néha igen. Fizikailag nagyon keveset. Inkább veszekedéseink voltak.

A férfi hozzátette, hogy nem engedélyezték számára, hogy meglátogassa a két idősebb gyerekeket, akiknek nem ő a biológiai apja. A kolumbiai hatóságok erről nem nyilatkoztak.

Csodás túlélés

A négy gyerek édesanyjukkal utazott egy repülőgépen, amikor az lezuhant. A balesetben három felnőtt, köztük a gyerekek anyja halt meg, a négy gyerek – a legidősebb 13, a legkisebb mindössze 1 éves – pedig ezután negyven napon át maradt életben az esőerdőben, mire a kutatócsapatok megtalálták őket.


Hétfőn kiderült, hogy a gép lezuhanása után még négy napig életben volt anyjuk, és a haldokló nő mondta nekik, hogy hagyják ott, és mentsék magukat.


Nyitókép: Híradó

 

#Külföld#kolumbia#dzsungel#gyerekek#túlélés#gyermekelhelyezés

Címlapról ajánljuk