Külföld

Biztonsági őrök késelték meg a vendégeket Tiszaújvárosban, egyiküket megölték

rtl.hurtl.hu

2023. február 20. 10:21

Négy embert késeltek meg, akik egy születésnapot ünnepeltek a szórakozóhelyen. Az ügyészség három férfi ellen vádat emelt halált okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt.

Vádat emelt három biztonsági őrként dolgozó férfi ellen Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség. A vádlottak egy tiszaújvárosi szórakozóhelyen késeltek meg négy vendéget, akik közül az egyik a helyszínen belehalt sérüléseibe.

Az eset még 2021 szeptemberében történt. Az RTL Híradó akkori beszámolója szerint egy ötfős baráti társaság délután ment be születésnapot ünnepelni a kocsmába. Az ügyészség közleménye szerint a biztonsági őrök az éjszakai órákban érkeztek meg a helyre, és szóváltásba keveredtek az áldozatokkal.

Kölcsönösen szidalmazták egymást, majd az egyik vádlott verekedésre hívott egy sértettet az ünneplő társaságból – közölte az ügyészség. Ekkor kimentek az utcára, ahol verekedés tört ki a két társaság között, és a vádlottak „a náluk lévő szúró-vágó eszközökkel testszerte megszúrták, megvágták mind a négy férfit”, majd autóval elmenekültek a helyszínről.

A késelések miatt egy férfi meghalt, egy másik közvetlen életveszélyes, egy harmadik pedig közvetett életveszélyes sérüléseket szenvedett. A negyedik társuk nyolc napon túl gyógyult.

Az ötödik áldozat, akinek „csak” a bordája tört el, és fejét érték ütések az RTL Híradónak akkor azt mondta, olyan erős ütést kapott, hogy elájult, és mire magához tért, barátai mind körülötte feküdtek megkéselve.

 

Az áldozat édesanyja az eset után nyilatkozott az RTL Híradónak, közölve, hogy addig nem nyugszik, míg fia gyilkosai rács mögé nem kerülnek.

Az ügyészség most három férfi ellen vádat emelt halált okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt.

 

Nyitókép: RTL Híradó

#Külföld#késelés#tiszaújváros#biztonsági őrök#kocsma#szórakozóhely#ügyészség#vádemelés#gyilkosság#emberölés

Címlapról ajánljuk