Külföld

Ellentétes Isten természetével a menedékkérők Ruandába küldése Canterbury érseke szerint

rtl.hurtl.hu

2022. április 17. 15:18

Az anglikán egyház szellemi vezetője határozott politikai véleményt nyilvánított Boris Johnson kormányának tervével szemben.

Canterbury érseke szerint Boris Jonhson brit kormányfő azon terve, hogy egyes menedékkérőket az Egyesült Királyságból Ruandába küldjön, „ellentétes Isten természetével” – számolt be a hírről a BBC.

Az érsek az anglikán egyház szellemi vezetője, a mindenkori brit uralkodó után az egyház második számú vezetője. Húsvéti prédikációjában Justin Welby azt mondta, hogy Krisztus feltámadása arra tanít minket, hogy nem adhatjuk ki „a felelősségünket alvállalkozásba”, mert szerinte – utalva a krisztusi önfeláldozásra – az Isten maga vállalta a felelősséget a hibáinkért.

Az érsek ezzel arra utalt, hogy a brit kormány a héten jelentette be: egy 120 millió fontos program keretében az Egyesült Királyságba jogellenesen érkező embereket a kelet-afrikai Ruandába szállítják, ahonnan újra visszatérhetnek anyaországukba vagy akár le is telepedhetnek.

A program széles körű ellenállásba ütközött, több mint 160 jótékonysági szervezet és kampánycsoport sürgette a minisztereket, hogy töröljék a kegyetlennek tartott intézkedést. Az ellenzéki pártok és egyes konzervatívok is bírálták a tervet.

Justin Welby érsek Canterbury székesegyházában tartott vasárnapi beszédében azt mondta, hogy komoly etikai kérdéseket vet fel a menedékkérők tengerentúlra küldése.

A brit belügyminisztérium azonban megvédte a tervet az érsek kritikáival szemben. A tárca szóvivője szerint a világ példátlan méretű globális migrációs válsággal néz szembe, és emiatt „változásra van szükség, hogy megakadályozzuk, hogy az aljas embercsempészek veszélybe sodorják az emberek életét, és helyrehozzuk a válságba jutott globális menekültügyi rendszert”.

A belügyminisztérium szerint Ruanda biztonságos ország, és a menedékérelmeket a nemzetközi emberi jogi törvényekkel összhangban fogja majd feldolgozni.

A terv ellenzői szerint az illegális bevándorlók Ruandába telepítése sokkal drágább megoldás, mintha a menedékjogi kérelmeket az Egyesült Királyságban dolgoznák fel és addig a menedékkérők az országban maradhatnának.

Nyitókép: Justin Welby canterbury érsek megtartja húsvétvasárnapi beszédét 2022. április 17-én. / Getty Images

#Külföld#nagy-britannia#ruanda#boris johnson

Címlapról ajánljuk