Híradó

Varga Judit 10 miiliós CSOK támogatással építette újjá balatonhenyei házát

Kéri BarnaKéri Barna

2021. január 28. 16:56

Visszafizeti a tízmilliós CSOK támogatást az igazságügyi miniszter, ha a jogszabályban előírt határidőre sem költözik be családjával a Balatonhenyén épített házukba. A Telex.hu írta meg, hogy a miniszter CSOK támogatással építette újjá a régi házat, ám a támogatás nyaralóra nem jár, csak családi házra, azzal a feltétellel, ha abban legalább 10 évig gyermekeivel együtt él a támogatást igénylő család. A tárca szerdán azt közölte: a miniszter és családja 2017 után életvitelszerűen itt akart élni, ebben a megbízatásaik akadályozták meg őket.

Kék zsalugáterek, napelemek a tetőn, az udvaron úszómedence. A 195 négyzetméteres házat a Családi Otthonteremtési Kedvezmény, azaz a CSOK igénybevételével újították fel. Olyan jól sikerült, hogy még egy építészeti magazin is fotókat közölt róla. A kormány azért vezette be a falusi CSOK-ot, hogy megakadályozza a falvak elnéptelenedését.

A ház Varga Judit igazságügyi miniszter és férje tulajdonában van. A Telex.hu derítette ki, hogy a család a CSOK 10 millió forintos állami támogatásával újította fel az épületet. A CSOK-ot nyaralóra nem lehet felvenni, az állami támogatás feltétele ugyanis, hogy a család életvitelszerűen használja az ingatlant, legalább 10 évig. Varga Judit miniszterként, férje pedig a Diákhitel Központ vezetőjeként Balatonhenyétől csaknem 160 kilométerre, azaz 2 órányi autóútra, Budapesten dolgozik.

A CSOK- szabályozás szerint lehetnek kivételek, ha például a gyermekek iskolába, vagy a szülők dolgozni járnak más településre, akkor - átmenetileg - nem kötelező az ingatlanban élni.

A kormány kérdésünkre azt válaszolta: Varga Judit és férje brüsszeli megbízatásuk lejártával azt tervezték, hogy Balatonhenyére költöznek, ezért a házaspár "életvitelszerű ott élésre építette 2017-ben"-ben a házat. Mivel azután mindketten Budapesten kaptak munkát, kérték, hogy a CSOK szabályoknak megfelelően 5 évig ne kelljen az ingatlanban élniük. Kérdésünkre azt írták: ha a határidő lejártával sem költöznek oda, akkor a miniszter a "jogszabályban előírt módon a visszafizeti a meghatározott kamatokkal növelten" a CSOK támogatást.

A Momentum szerint lehet, hogy jogilag szabályos, erkölcsileg mégis megkérdőjelezhető az ügy.

Varga Judit korábban havi 300 ezer forintos lakhatási támogatást is igénybe vett, pedig férjének volt Budapesten lakása, amelyet kiadtak. Ezt azzal magyarázta, hogy a 47 négyzetméteres lakás kicsi volt nekik és 3 gyermeküknek, ezért béreltek másikat.

A Blikk tegnap írta meg, hogy 192 millió forint hitelből, 8 millió forint önerő mellett vásároltak egy budai társasházban négy lakóingatlant és egy garázst. A törlesztőt Varga Judit összesen 2,3 milliós, és férje 3,9 milliós, azaz összesen havi 6,2 milliós jövedelméből kell kigazdálkodniuk. Időközben eladták a budapesti lakást is, ezzel az összeggel, és megtakarításuk felhasználásával a hitel jelentős részét kifizették.

 

#Híradó#politika#varga judit#csók#hitel#rtl

Címlapról ajánljuk