Gazdaság

Házi őrizetbe kerültek a debreceni akkumulátorgyárat építő cégek egyikének vezetői

rtl.hurtl.hu

2023. január 12. 6:42

A magyar állam 13 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott a kínai cégnek. A külügyminisztérium szerint a házi őrizet nem okoz fennakadást, minden rendben van.

A Debrecenben akkumulátorfólia-gyárat építő Semcorp két alapító-tulajdonosa, Paul Xiaoming Lee és Tony Xiaohua Li házi őrizetbe került Kínában. Azzal vádolják őket, hogy titokban külföldre akarták menekíteni a cégük tőkéjét, írja a 24.hu.

A gyanú szerint jelenlegi árfolyamon számítva 520 milliárd forint körüli összeget vettek ki a Semcorp Csoportból. A lap megjegyzi: a magyar állam nem kevesebb, mint 13 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott a kínai cégnek, hogy akkumulátorgyárat építsenek a hajdúsági megyeszékhelyen.

A milliárdos testvérpár tagjai közül Paul amerikai állampolgárságú, Tony pedig kínai, mindketten az Egyesült Államokban, a Massachusettsi Egyetemen szereztek diplomát, és itt kezdték meg az üzleti karrierjüket is. A testvérpár 2010-ben kezdett el elektromos autókhoz kapcsolódó üzletággal foglalkozni.

A Semcorppal egy évtized alatt világelsők lettek a lítiumion-akkumulátorokban használt elválasztó fóliák gyártásában. Az elmúlt években a sanghaji központú cég fő beszállítóvá vált a Samsung, a Debrecenben szintén gyárat építő CATL és több más világcég (például az LG és a Panasonic) akkumulátorüzemeiben.

– írja a lap.

A 24.hu megkérdezte a külügyminisztériumot, hogy továbbra is bíznak-e a beruházó cégben, illetve, hogy az események fényében terveznek-e változtatni a gyárépítés finanszírozásán. A külügy válaszul annyit közölt, hogy a projekt kapcsán a vállalat semmilyen fennakadást sem jelzett, a beruházás gyors ütemben halad, aminek köszönhetően az idei év első felében már a próbaüzem megkezdésével lehet számolni.

Nyitókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, James Heng-Kuang Si, a SEMCORP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, Pósán László fideszes országgyűlési képviselő és Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester a kínai SEMCORP vállalat lítium-ion akkumulátorokhoz kapcsolódó debreceni szeparátorfólia-gyártóüzemének alapkőletételén 2021. szeptember 13-án. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

#Gazdaság#debrecen#akkumulátorgyár#semcorp#házi őrizet#külügyminisztérium

Címlapról ajánljuk