Gazdaság

Januártól elszállhatnak a rezsiárak Lengyelországban

rtl.hurtl.hu

2021. december 21. 18:25

A lakossági gázszámlák 54 százalékkal emelkedhetnek a lengyel energiahivatal becslése szerint.

Drasztikusan nő januártól a lakossági áram és gáz ára Lengyelországban, miután az illetékes hivatal jóváhagyta a kereskedők terveit – írja a G7.

Az ország négy legnagyobb, 13 millió háztartást ellátó – állami tulajdonú – áramszolgáltatója januártól 37 százalékkal emelheti meg lakossági árait, de a lengyel energiahivatal becslése szerint a számlák összege átlagosan 24 százalékkal lesz több, a rendszerhasználati díj ugyanis nem emelkedik.

Az energiahivatal elfogadta az állami gázszolgáltató új tarifáit is, a lakossági gázszámlák 54 százalékkal lehetnek magasabbak a hivatal becslése szerint. A G7 azt írja, hogy a lengyel kormány adócsökkentést és egyéb intézkedéseket jelentett be, hogy segítse a háztartásokat.

November elején a Házon kívül foglalkozott az elszálló energiaárakkal, amit Magyarországon az egyéni fogyasztók a rezsicsökkentés miatt nem éreznek, a műsorban nyilatkozó vállalkozók viszont arról beszéltek, hogy áremelésre kényszerülnek. A hónap közepén a kormány bejelentette, hogy a rezsicsökkentést a kisvállalkozókra is kiterjeszti, december elején pedig arról is döntöttek, hogy a közfeladatot ellátó önkormányzati és egyházi intézmények fél évig „rezsicsökkentett” áron vásárolhatnak villamosenergiát.

Nyitókép: MTI / Rosta Tibor

#Gazdaság#Külföld#lengyelország#rezsi#gáz#áram

Címlapról ajánljuk