Fókusz

A nyomokat élete végégig viselni fogja

Fodor BiankaFodor Bianka

2016. május 5. 17:35

Megtörten és elveszetten nyilatkozott a Fókusznak Erika, akit volt szerelme lúggal öntött le, miután benyugtatózta. A férfi, aki egyébként orvos, 4 év börtönt kapott mindezért. Ő továbbra is tagad és fellebbezett az ítélet ellen. Erika viszont azt mondja nagyon kevés ez a büntetés, hiszen neki élte végéig viselnie kell a sérülések nyomait.

Csütörtökön elsőfokú ítélet született Renner Erika ügyében. A vádlott fellebbezett az ítélet ellen, a másodfokú tárgyalásig szabadlábon védekezhet. Erika és védője nem elégedett a bíróság döntésével. A nőnek a támadás óta folyamatos fájdalmai vannak, eddig hat műtéten esett át, és nem tudni, mennyi van még hátra, de annyi biztos, a nyomokat élete végégig viselni fogja testén.

 

 

Új párja mindenben segíti, és akkor is kitartott mellette, amikor pelenkáznia kellett Erikát. Arról viszont még álmodni sem mernek, hogy egyszer közös gyermekük szülessen. Erikát legjobban az viseli meg, hogy a tárgyalásokon újra és újra fel kell idéznie a történteket. Már csak azt szeretné, ha 3 év után végre lezárulna az ügy, és megpróbálhatná feldolgozni az egész a szörnyűséget.

A teljes adást visszanézheti az RTL Moston!

#Fókusz#lúg#támadás#ítélet#fellebbezés

Címlapról ajánljuk