Fókusz

Pákó új oldaláról mutatkozik be

Czakó JózsefCzakó József

2016. február 18. 18:05

Fekete Pákó éppen dolgozni megy. Egy olyan oldaláról mutatkozik most be, amiről talán nem is sejtettük, hogy létezik. Pákó ugyanis nem hogy nem ijed meg a konyhában, de kifejezetten otthon érzi magát benne.

Pákó most egy örmény étteremben főz, már nem először. A koreográfia szerint a vendégek nem tudják, hogy ki a séf, a végén meglepetésként derül ki. Persze az örmény konyhát Pákó még mindig csak tanulja, a mester Niko, az örmény séf. Vörösborban van pácolt csirke és tarja, örmény bazsalikommal, hagymával, sóval, borssal ízesítve. Az afrikai ízekhez képest ez sokkal visszafogottabb, és mostanra talán már Pákó is elszokott a nigériai konyhától.

Pákó már korábban is megcsillogtatta főzőtudományát. Amikor 2013-ban először vett részt a Bamako-ralin, a szavannán letáborozva ő főzött ebédet, abból, amit éppen talált a csomagtartó alján.



A meglepetésnek pedig nincs vége, hiszen Pákó egy újabb kihívás őrületet szeretne útnak indítani. Táncolj a liftben! Az ötlet egy amerikai serifftől származik, aki nyugdíjazása előtt végigtáncolta az emeleteket, és sokan csatlakoztak is hozzá, újraértelmezve a gyakran kínos csendben telő közös liftes utazásokat.
#Fókusz#pákó#főzés#gasztronómia#rtl

Címlapról ajánljuk