Fókusz

A gyerekek sínylették meg szüleik háborúzását

Czakó JózsefCzakó József

2015. június 5. 18:30

Vajon mit keres két kiskorú gyermek egy befogadó otthonban, miközben egy évvel ezelőtt még családban éltek. Éva nemrég Szlovákiába menekült, mivel a gyerekeket az apánál helyezte el a bíróság. Mivel őt és a gyermekeket körözték, a kicsik egy nevelőintézetbe kerültek, a Komáromhoz közeli Hurbanovóba, Ógyallára. Czakó József riportja.

Az édesapa, Horesnyi Dániel azt állítja, felesége különböző bűncselekményekkel vádolta meg. A bíróság azonban nem találta bűnösnek a vádakban, és a gyerekek felügyeletét is rábízta ideiglenesen.  Danika az édes gyermeke, Hédi pedig felesége első házasságából született.  A gyerekek azonban mégsem költözhettek hozzá, mert édesanyjuk Szlovákiába távozott velük.
 
Miközben a gyerekek a szlovák krízisközpontban voltak, Éva szabadlábon tartózkodott. Azonban körözte a magyar rendőrség, hiszen elvitte a gyermekeket. A szlovák hatóságok előbb 8 napra kiadatási őrizetbe helyezték, majd bilincsben átadták a magyar rendőröknek, akik szigorú biztonsági intézkedések mellett szállították a bíróságra.
 
Pedig Éva ellen semmilyen jogerős ítélet sincs. Jelenleg egy bírósági eljárás van folyamatban vele szemben. Házi őrizetben pedig azért van, mert annak idején nem adta át a gyermekeket az apának. Ebben az ügyben még csak vádemelés sem történt ellene. Egyetlen kapcsolata a külvilággal az internet és a telefonon, hiszen nem mehet sehová. Heti kétszer 5 perc telefon, ennyi jut a kapcsolattartásból az édesanyának. A házi őrizetben lassan telnek a napok, a gyerekek pedig gyorsan nőnek. Éva már 8 hete nem találkozott gyermekeivel.
 
 

#Fókusz#megrázó#nevelőintézet#édesanya#házi őrizet

Címlapról ajánljuk