Éjjel-Nappal Budapest

Evelin részegen szerelmet vallott Levinek

rtl.hurtl.hu

2016. október 10. 21:35

Evelin a kávézóban ismét összeveszett Levivel, és egy hirtelen ötlettől vezérelve beteget jelentett. Munka helyett pedig Majával és Szilvivel egy csajos napot töltött együtt egy bárban, ahol azonban váratlanul Levi is megjelent…

A lány és Levi még munka közben sem szóltak egymáshoz a kávézóban, aminek a tulaj nem nagyon örült, így megfenyegette őket, hogy ha nem szedik össze magukat, akkor elfelejthetik az állásukat. Evelin elvárta volna Levitől, hogy bocsánatot kérjen tőle, azonban a srác úgy gondolta, nem tartozik semmivel sem Evelinnek, ezért a lány elkérte magát a főnőkétől és inkább hazament.

 


Mikor megérkezetett a lakásba, Maja és Szilvi meglepődött, hogy a lány nem a munkahelyén van, ezért Evelin azt hazudta, hogy rövidített munkanapja volt. Szilviék azonban nem hittek neki, és próbálták kifaggatni mi történhetett. Evelin végül elmesélte a lányoknak, hogyan beszélt vele Levi és, hogy nem tudnak együtt dolgozni sem. Szilvi azt tanácsolta a lányoknak, ebédeljenek meg, később pedig tartsanak egy csajos napot anélkül, hogy pasikkal foglalkoznának. Evelin belement a dologba, így a három lány végül elment iszogatni egy bárba.

 


A helyen később Levi is megjelent egy idegen lánnyal, akiről később azt állította, hogy a volt osztálytársnője. Evelin először figyelmen kívül hagyta a srácot, de végül úrrá lett rajta a féltékenység, és odament a fiú asztalához. A részeg lány olyan jelenetet rendezett, hogy Levi és partnere inkább úgy döntött, hogy otthagyja a helyet és átmennek máshova.

 


Miután leléptek, Evelin is megnyugodott és elhatározta: jól fogja magát érezni a lakótársaival.

Evelin este elment Simonékhoz, hogy felvilágosítsa Levit, vele nem viselkedhet így senki. A lány berontott az albérletbe és beolvasott a fiúnak, a kirohanása végén pedig elárulta Levinek, hogy rosszul esett neki, hogy úgy bánt velem, mint aki semmit sem jelentett neki, mert számára fontos a fiú.

A beismerés után Evelin elmenekült az albiból.

Eközben Karesz bizonyítani akart Joe-nak, Bécy pedig a klub visszaszerzésén munkálkodott.

#Éjjel-Nappal Budapest#evelin#levi#simon#szilvi#féltékenység#összeveszés#szerelem#vallomás#veszekedés#jelenet#részegség#megbánás#énb

Címlapról ajánljuk