Éjjel-Nappal Budapest

Pepe meglopta Simont, és betört az albérletbe

rtl.hurtl.hu

2016. szeptember 30. 10:11

Simon nagy lelkesedéssel vetette bele magát, hogy olvasni tanítsa Pepét. Nagyon meghatotta a fiú tragikus élete, Kornél azonban óva intette, hogy vigyázzon Pepével…

Simon felkészülten érkezett a munkahelyére, elhatározta ugyanis, hogy segít Pepének. Kornélnak is beszámolt a terveiről, aki figyelmeztette: könnyen lehet, megbukik a próbálkozása.

A rosszfiú kelletlen, de belement a dologba, aztán meglátta, hogy mivel készült Simon és kiakadt. A fiú úgy tett, mintha a tankönyvek nem szerepeltek volna a tanítási eszközei között és végül elővett néhány dalszöveget, amikről úgy gondolta, közelebb állhatnak Pepéhez. A fiú hiába tett meg mindent, hogy sikerrel járjon, Pepének nehezebben ment az olvasni tanulás, mint ahogyan azt bármelyikük is hitte volna.

 


A nehézfiúnak kezdett elfogyni a türelme a sikerélmény elmaradása miatt. Simon próbált rábeszélni Pepe lelkére, aki elkezdte sértegetni pártfogóját.

Simon elmesélte az élettörténetét, hogy nevelőszülőknél nevelkedett és, hogy nem rég találta meg a testvérét. Pepe elnézést kért, és bár a többi suhanc hívta, hogy lógjon velük, inkább Simonnal maradt és ő is elmesélte a történetét: az édesanyja meghalt, az apja pedig drogfüggő volt, ezek után intézetbe került és mivel a suliból is kimaradt, nem tanult meg sem írni sem olvasni, később pedig az utcára került.

 


Simon megígérte, hogy segíteni fog neki. Pepe belement, és újból neki kezdtek az olvasásnak. Miután úgy tűnt, Pepe sokat fejlődött, felajánlotta Simonnak, hogy lazítsanak, és inkább igyanak valamit. Simon mielőtt elment volna italért meghagyta Pepének, hogy ismételjen.

Ezek után futott össze a folyóson Kornéllal, akinek büszkén újságolta milyen jól haladnak, de a főnöke ismét óva intette Simont és arra kérte, inkább tartsa meg a távolságot Pepével szemben. Mikor a fiú visszament Pepéhez, azt hazudta neki, hogy más feladatot adott neki Kornél, ezért nem tudják folytatni a gyakorlást, de bíztatta Pepét, hogy jó úton halad a célja felé.

 


Később, míg Levivel az albérletbe tartottak, Simon elmesélte barátjának Pepe szomorú sorsát és hogy milyen sokat fejlődött. Azonban mikor a lakáshoz értek Simon nem találta a kulcsát. Végül a kulcsra nem is volt szükség, mert meglepetten látták, hogy a bejárat nyitva és az egész albérlet fel van dúlva, majd a nappaliban rajtakapták a betörőket, akiknek az egész felfordulást köszönhették.

 


Miután a nyomukba szegődtek, Simonnak sikerült az egyiket elkapnia, aki történetesen Pepe volt. Kiderült, hogy a srác a foglalkoztatóban ellopta tanítója kulcsait. Simon teljesen kiakadt és szörnyen csalódott volt, alig hitte el, hogy azok után, hogy segíteni akart a srácnak, Pepe így elárulta. Levi ki akarta hívni a rendőrséget, de Simon lebeszélte róla és megmondta Pepének, hogy takarodjon.

Este Simon bevallotta Levinek, hogy nagyon megviselte az, hogy Pepe eljátszotta a bizalmát. A barátja azt tanácsolja, hogy ne adja fel, ha elhatározta, hogy segít másokon és ez Simont boldoggá teszi, akkor csinálja csak. Így hát Simon úgy döntött, nem engedi lebeszélni magát a terveiről.

#Éjjel-Nappal Budapest#simon#levi#pepe#evelin#luna#olvasás#tanulás#betörők#csalódás#bizalom#énb

Címlapról ajánljuk