CinemaKlub

Azta! Jake Gyllenhaal már erősen a második Oscar-díjára készül!

rtl.hurtl.hu

2017. június 23. 10:26

A színész legújabb mozijának előzetese olyan megdöbbentőre sikeredett, hogy szem biztosan nem marad szárazon! Ez pedig nemcsak a témájának köszönhető, hanem az alakításoknak is. Hidd el, megéri belenézni!

A Stronger című dráma a bostoni maraton tragédiája körül forog, aminek következtében Jeff Bauman (Jake Gyllenhaal) a város szívévé és a remény szimbólumává válik. A férfi azért látogat el a maraton helyszínére, hogy ott nyerje vissza az éppen futó ex-barátnőjének (Tatiana Maslany) a szívét. Ám a terrortámadás, pontosabban a robbanások közbeszólnak, így Jeff mindkét lábát elveszíti. Hiába éli túl a történteket, úgy érzi, az életének vége szakadt.

Jake Gyllenhaalpedig már a trailer-ben olyan megrendítően mutatja be a férfi fizikai felépülésének, lelki utazásának és a megbélyegzéssel való együttélésének történetét, hogy még a sokat látott nézőknek is tátva maradhat a szája!

Nem is csoda, hiszen a színész elárulta, hogy a hitelesség érdekében hónapokat töltött kerekesszékben:

„Minden szabadidőmet tolószékben töltöttem, azt képzelve, hogy a lábam térdtől lefele elveszett!”

Valamint hozzáfűzte, hogy rendszeresen futott már az előkészületek alatt, volt, hogy tizenöt mérföldeket is megtett, amellett, hogy amíg Bostonban tartózkodott, a bostoni akcentusát is tökéletesítette, amit most meg is csodálhatunk az előzetesben:

A Stronger című film, ami kétszeres Oscar-díjast csinálhat az erő ikonját alakító sztárból, szeptembertől látható a mozikban!

Forrás: wmagazine.com
Képek: tumblr.com

#CinemaKlub#jake gyllenhaal#előzetes#dráma#oscar-díj#új film#trailer#tragédia

Címlapról ajánljuk