Mutatunk 9 dolgot, amit tuti nem szúrtál ki a Deadpool 2 teaser-jében!
2017. március 7. 14:14
Pedig, így rögtön máshogy fogsz tekinteni a vörös ruhás antihős bohóckodásaira! Láttad például a plakátot a háttérben, vagy nem volt valahonnan ismerős az aláfestő zene? Most mindent megmutatunk!
Sok idő eltelt azóta, hogy Deadpool-t Farkas mellett láthattuk az X-Men kezdetek: Farkas című moziban, most pedig ismét együtt szerepeltek, ha nem is a Logan-ben, az azt megelőző kedvcsinálóban Ryan Reynolds szuperhőse, megint borzolta a kedélyeket!
1. Juice Newton slágere mindenkor!
Az első részből jól ismert Angel Of The Morning hallható a moziban bemutatott teaser-ben, míg az internetre felkerült kisfilmben Wade Wilson, már a Man in Motion című dalt hallgatja.
2. Logan
Az ízelítőben legtöbbet említett karakter Hugh Jackman Logan-je, aki a harmadik részben utoljára öltötte magára Farkas jelmezét, így nem valószínű, hogy ismét együtt láthatjuk majd a két mutánst. Az azonban biztos, hogy amellett, hogy Deadpool megemlíti, a háttérben kétszer is kiszúrható kedvencünk! Egyszer a telefonfülke mögötti mozi reklámozza a Logan-t, egyszer pedig a sikátorba érkező Wade mögött láthatjuk, a mozi plakátját!
3. John Williams és Superman
Ha pedig már a telefonfülkéről van szó, elég különös dolgot tapasztalhatunk a videóban, ami nem biztos, hogy rögtön mindenki számára egyértelművé vált:
Richard Donner Superman-jének ikonikus score-ja hallható ugyanis az alatt, amíg Wade Wilson próbálja magára küszködni a vörös álruháját! A John Williams által írt klasszikusnak szerepeltetése két okból is különös, az egyik, hogy Superman a DC Univerzumban szerepel, míg Deadpool a Marvelében, a másik pedig, amin igazából meg sem lepődtünk, hogy Ryan Reynolds-éknak még az egyik legnagyobb szuperhősből is sikerült gúnyt űzniük!
Get a load of this. #Deadpool is specially priced (US) on the #MovieOfTheDayApp on iOS & Apple TV https://t.co/8UsEpp2a00 @VancityReynolds pic.twitter.com/4Tlnmaz94s
— Deadpool Movie (@deadpoolmovie) 15 February 2017
4. „Nathan Summers hamarosan érkezik”
Bár még a Deadpool 2 forgatásai el sem kezdődtek, úgy tűnik főhősünk mellett egy valaki biztosan szerepelni fog a készülő moziban! Ez a bizonyos személy pedig nem más lesz, mint Nathan Summers, azaz Kábel! Legalábbis a telefonfülke oldalára firkált szövegből, erre következtetünk.
5. Ki az a Laird?
Ez a név az, ami elhangzik a teaser-ben, amikor Deadpool valakit felhív a fülkéből, ahogyan később azt is elárulja, hogy ő egy öltöztető, aki segíteni szokott neki belebújni a ruhájába. Valójában fogalmunk sincs, ki lehet ez a Laird, de úgy érezzük, ha ilyen kitüntetett figyelmet kapott, jobb lesz a későbbiekben is megjegyeznünk ezt a nevet!
6. Firefly poszter
A sorozat plakátja szintén a háttérben látható, és lehet kevesen tudják de ez egy igazi szerelmi vallomásnak tudható be, ugyanis a sci-fi széria egyik főhősét, ugyanaz a színésznő, Morena Baccarin alakította, aki Wade Wilson kedvesét, Vanessát is játssza!
7. Stan Lee
Best cameo ever. Happy Birthday to the one and only, @TheRealStanLee! #Deadpool pic.twitter.com/N7mieBWcqW
— Fox Home Ent (@FoxHomeEnt) 28 December 2016
Milyen Marvel-mozi az, amiben nincs egy igazi Stan Lee cameó? Nos, az biztos, hogy a beharangozók világában eddig még nem igazán láttuk, de persze Deadpool, mint mindenben ebben is teljesen újító! Ezúttal a hős ruhájára tesz megjegyzést, amire Wilson csupán annyit reagált, hogy elhallgattatja a képregénykészítőt. Ez pedig felveti azt a kérdést, hogy ha Stan Lee eddig csakis a Farkas-filmekben nem szerepelt, az azt jelenti, hogy lassan Marvel-karakterként kell rá tekintenünk?
8. Hans Zimmer
John Williams mellett, ugyanis a másik nagy ágyút Hans Zimmer-t is hallhatjuk felcsendülni a kisfilmben, aminek a jelentőségét valójában vitatnánk, ugyanakkor nagyon örülünk neki, hogy hallhatjuk!
9. Az öreg halász és a tenger
Ez talán a legmeglepőbb utalás, ugyanis amikor a teaser-nek vége, mint valami vége főcím lepörög előttünk Hemingway klasszikusa, aminek oka egyáltalán nem olyan rejtélyes, mint ahogyan azt elsőre gondolnánk, hiszen a Deadpool képregényekben rengeteg irodalmi utalás található, sőt egy egész sorozat épül Az öreg halász és a tenger történetére!
Hogy mikor kaphatjuk meg végre a Deadpool 2-t, azt nem tudjuk, de addig is élvezzük ezt az ízelítőt, valamint Reynolds méltán emlegetett hátsófelét, ugyanis az is látható a felvételen!
Forrás: cinemablend.com
Képek: Instagram, Twitter