Műsorújság
RTL Most

Ryan Reynolds már most Oscart jósol a Logan-nek?

Minden évben belefutunk egy-egy túlzó kijelentésbe, ez most Reynolds-nak jött össze, aki annyira odáig van a következő Farkas moziért, hogy máris díjesőt lát a film jövőjében.

Legutóbb Vin Diesel sokkolt le mindenkit a lelkesedésével, amikor annyira jónak ítélte meg a Halálos iramban filmeket, hogy azonnal aranyszobrot adott volna maguknak. Nem vitatjuk persze, hogy szórakoztatóak az autó robbantgató, elborult akciófilmjeik, de azért nyugodjunk meg.

Az idei évben – már a mostani Oscar előtt – sikerült egy hasonlóba futnunk, habár ebben az esetben kevésbé érzünk iróniát, vagy viccet a kijelentés mögött:

Ryan Reynolds szerint a márciusban érkező Logan rengeteg díjat zsebelhet majd be!

Hogy minek kapcsán sikerült ezt mondania?

Az utóbbi napokban elterjedt az a pletyka, hogy Deadpool is szerepelni fog az emlegetett Farkas moziban és természetesen mindenki rápörgött a dologra. Reynolds azonban gyorsan lecsitított mindenkit: Deadpool nem cameózik! Persze, elkeseredni nem kell, hiszen a színész azt is elárulta, hogy mindenképpen szeretne egy filmes talit Farkassal, úgyhogy ami késik, lehet, nem múlik. Ez persze azt jelentené, hogy Hugh Jackman sokadjára is megszegi a szavát és nem hagyja maga mögött imádott karakterét

És ha már szóba került a cameo lehetőség, Reynolds nagyon kedvesen indokolta meg, hogy miért lenne rossz ötlet ebbe a felvonásban trollkodni:

„Akarok egy Deadpool/Farkas filmet. De a Logan már önmagában is különleges és tökéletes. A nagy vörös troll most nem passzolna a film hangulatához.”

 


És ha ennél nem lehetne még támogatóbb, akkor rá kell jönnünk, hogy de! Hiszen még jobban belement a harmadik Farkas éltetésébe:

„A Logan egy olyan filmnek tűnik, ami végre összetörheti azt a bizonyos üvegplafont. Első kézből tudom, hogy csodálatos! Láttam belőle részleteket. Eldobjátok tőle az agyatokat. Nagyon karakterközpontú rész lesz!” – mesélte.


Hogy a Logan tényleg díjakat hozhat majd el a nagy filmes gálákon? Nem sok esély van rá, hiszen a szuperhős- és akciófilmek inkább csak a vizuális effektek, kosztümök és sminkek kategóriáiban szoktak megjelenni. De kit tudja…? Lehet ott van a változás szele még a jövőben!

Forrás: The Playlist, Entertainment Weekly
Képek: InterCom

Legnézettebb videók