CinemaKlub

Megkaptuk az utolsó Szépség és a szörnyeteg előzetest!

rtl.hurtl.hu

2017. január 31. 9:27

A varázslatosnak tűnő feldolgozás, ami kőkemény musical-ként hozza vissza nekünk Belle történetét, most elérkezett az utolsó fázisához. És végre még mélyebben bepillanthatunk a Bill Condon rendezésében készült világba.

Lassan, de biztosan araszolgatunk A szépség és a szörnyeteg premierje felé, hiszen március 23-a már itt van a nyakunkon, így nem is olyan meglepő, hogy folyamatosan kapjuk az újabbnál újabb részleteket a feldolgozásból.

Már a képek alapján kiderült, hogy a rendező – aki többek között az Oscar-díjas Dreamgirls-t is jegyzi – igazán hű maradt az animációs meséhez, hiszen a kosztümök és az eddig hallott párbeszédek egy az egyben megegyeznek a mesével. Ráadásul a gyerekként megismert dalok is visszatérnek majd, amiket tényleg a színészek énekeltek fel.

Legutóbb bele is hallgathattunk, hogyan is énekel mindenki Hermione Grangere, és őszintén: pozitívan csalódtunk a színésznőben.

És ha már a zenei alapoknál tartunk, Ariana Grande és John Legend gondozásában visszatér a jól ismert „Beauty and the Beast” dal is – az új trailerben ez is hallható –, amit anno Celine Dion és Peabo Bryson énekeltek fel. A filmzenéért pedig ismét az az Alan Menken felel – kiegészülve Tim Rice-szal –, aki az eredeti témákat is megálmodta.

Ezek alapján minden megvan ahhoz, hogy a kicsiként átélt varázslatot és lélekmelengető hangulatot végre tényleg visszakaphassuk.

Annyi változtatás azonban lesz a történetben, hogy jobban megismerhetjük Belle-t, miután a háttértörténetére nagyobb hangsúlyt fektetnek. Nem véletlen, hogy Emma Watson ezt a szerepet vállalta el Hamupipőke helyett: úgy érezte, ez a karakter méltóbb példát állít a kicsik előtt. Nem mellesleg ezért a hercegnőért dobbantott a 14 Oscarra jelölt Kaliforniai álomból is.

És nemcsak a főszerepben találkozhatunk nagyobb névvel, hiszen a szereplőgárda összeválogatását sem aprózták el: találkozhatunk Kevin Kline-nal, Emma Thompson-nal, Ewan McGregorral, Sir Ian McKellen-nel és Luke Evans-szel is.

Kíváncsi vagy az utolsó előzetesre? Lesd meg itt!

Forrás: Screenrant
Képek: Disney

#CinemaKlub#a szépség és a szörnyeteg#emma watson#előzetes#trailer#feldolgozás

Címlapról ajánljuk