CinemaKlub

2018-ig csúszik az Útvesztők harmadik részének bemutatása!

rtl.hurtl.hu

2016. május 31. 13:23

A sorozat sztárját súlyos baleset érte a forgatáson. Bár legutóbb még úgy tudtuk, gyorsan javul az állapota, de nagyobb a baj, mint gondoltuk! A film premierjét, egy évvel is elhalaszthatják!

Lassan egy hónapja írtunk arról, hogy Dylan O'Brien súlyosan megsérült az Útvesztő-trilógia befejező részének forgatásán. A fiatal sztárnak egy mozgó motorról kellett volna egy autóra átugrania, azonban a kaszkadőr jelenet nem sikerült, ő pedig az autó elé esett, ami elütötte.

Rengeteg cikk jelent meg és számos sajtótájékoztatót tartottak az állapotáról, mind egyöntetűen megnyugtató válaszokat adva. Színésztársa Giancarlo Esposito legutóbb már arról nyilatkozott, mennyire összeszedte magát a színész.

Most azonban a stúdió nagy bejelentést tett. A filmet Dylan állapotából kifolyólag nem tudják befejezni, és premierre tűzni 2017-ben.  A sztár sérülései súlyosabbak, mint gondolták. Nem csoda, hisz a komoly zúzódások és törések mellett, arccsontja is eltörött, és súlyos agyrázkódást is szenvedett.

A rendező úgy nyilatkozott, még most sem érti, hogy fordulhatott ilyen elő, és nagyon sajnálja a balesetet. Most Dylan gyógyulása a legfontosabb, és éppen ezért a film folytatását eltolják. A premier várható dátuma 2018. január.

Addig sincs ok a csüggedésre, hisz rengeteg olyan film jön a közeljövőben, melyet várhatunk. Dylan O'Brien pedig a legjobb kezekben van!

Forrás: hollywoodreporter
Képek: tumblr

#CinemaKlub#útvesztő#sorozat#film#baleset#bemutató#kaszkadőr#premier#RTL Klub#rtl

Címlapról ajánljuk