CinemaKlub

Nézzük meg jobban ezt az utolsó Batman v Superman trailert!

rtl.hurtl.hu

2016. február 12. 10:40

Hiába akartuk bojkottálni a szuperhős előzeteseket, sőt minden trailert, nem megy. Pedig veszélyes játék megnézni, hova tovább mélyebben elemezni őket. Most mégis megtettük. Nézzük, milyen új jelenetekkel tömték meg Snyderék filmjük utolsó „promóját”.

Több szempontból kezdjük elkerülni az előzeteseket, és az egyik legjobb ok erre az eggyel ezelőtti Batman v Supermen trailer lett, hiszen az a pár perc konkrétan azt az érzést keltette az emberben, hogy zanzásítva, de megnézhette az egész film cselekményét. Volt is lázadás a rajongók részéről dögivel.

Pedig hiába gondolnánk, hogy az alkotók még a fénytől is óvják a „gyermeküket”, végül mindegyik ugyanabba a hibába esik. J.J. Abramsék is olyan szinten tolták meg Az ébredő Erő promóciós szekerét, hogy jobb volt egy barlangba költözve kivárni a premier napját.


Zack Snyder és csapata azonban úgy tűnik, a végére érzett rá, hogyan is kell szolidan, mégis nagyon erős képekkel beetetni a tömegeket, mindezt úgy, hogy csak sejtetnek, és a konkrétumokat – a masszív spoilerekkel együtt – meghagyják későbbre.

És akkor essünk neki!

A két perces ámokfutás fókuszában most inkább Batman áll, maga a trailer is vele és Alfréddal indul. Egy finom akciómontázsból vonhatjuk le a következtetést, hogy a veterán, már kicsit megöregedett – sok szempontból leharcolt – Batman még mindig megadja a módját, ha el kell páholni pár rosszfiút.





„Ahogy öregszem, egyre lassabb vagyok Alfréd!” – hallható tőle.

Bocsi Ben, de a képek alapján nagyin is úgy tűnik, hogy még mindig jól megy!

És végre, egyre jobban kezdjük kapizsgálni, hogy miért is megy majd egymásnak a két titán:
 

„Megvan az ereje, hogy az egész emberiséget eltörölje a Föld színéről…”



Isten kontra ember, hallható Lex Luthortól, miközben Batman elegánsan nekiindul, hogy elgázolja Supermant… persze sikertelenül.


És akkor foghatnánk a fejünket, hogy jaj, mi lesz ebből. Gotham őre picit megszívja ezt a kakaskodást, hiszen mit tehetne ő egy szuperember ellen?! Viszont nem kell sokáig agonizálnunk ezen, hiszen a Batman bőrébe bújt Mr. Affleck hamar odapirít Cavillnek:



 
Fordítanánk az arckifejezést, ha nem lenne világos: WTF?!

A nagy csihipuhi mellett, a csajokról sem kell megfeledkezni: van itt fürdőkádas huncutkodás, és badass Csodanő is, aki nemcsak Batmannel kacérkodik, de azt is megvillantja, mit tud, amikor akcióban van!






Eddig nem igazán pörögtünk fel az új Snyder film miatt, de most valami beindult nálunk is! Ezzel az ütemes, rockos aláfestő zenével, és a jól koreografált összecsapásokkal elérték, hogy mi is felvegyünk a listánkra a március 24-én érkező filmet.
 

Képek: Tumblr
#CinemaKlub#batman v superman#trailer#előzetes#elemzés#ben affleck#henry cavill#gal gadot

Címlapról ajánljuk