Celebklub

Hamarosan kiderülhet, ki ölte meg VV Fannit?

rtl.hurtl.hu

2018. február 28. 14:20

Tavaly novemberben tűnt el a ValóVilág egykori játékosa, azóta kiderült, hogy valószínűleg meggyilkolták. A holttestet azonban még nem találták meg. Most mégis úgy tűnik, célegyenesbe ért a nyomozás.

Senki sem értette, hova tűnhetett VV Fanni: tavaly november 20-án jött a hír, hogy sehol sem találják a lányt, majd később kiderült, hogy megölték. A nyomozás azóta is tart, sőt elkapták Fanni állítólagos gyilkosát is, a beismerés és a holttest megtalálása azonban még hátravan.

Korábban az is kiderült, hogy valószínűleg a pénzéért ölhették meg Fannit, aki majd 5 millió forintot vett ki a bankból – amit állítólag legjobb barátnőjének, Erikának kölcsönzött volna. Mégis, az első házkutatás alkalmával érintetlenül találták meg a pénzt a lány lakásán.

A család ügyvédje szerint az elkövető azért is hagyhatta félbe a kutatást, mert a holttest eltűntetése fontosabb és jelentősebb volt abban a pillanatban.

Az elfogott férfi, B. László 90 napos előzetes letartóztatása éppen a napokban járt le, arról azonban még nincs hír, hogy ezt meghosszabíthatják-e ezt az időt. Lichy József szerint, ha mégis így döntenének, akkor a gyanusított akár be is vallhatja, hol találhatják meg a nyomozók Fanni holttestét – már ha ezzel tisztában van. Állítja: lassan már kijelenthetjük, hogy célegyenesbe ért a nyomozás!

#Celebklub#RTL Klub#rtl#vv fanni#gyilkosság#nyomozás#holttest#gyanúsított

Címlapról ajánljuk