Celebklub

Palvin Barbi sztármodellekkel szexizett a tengerparton

rtl.hurtl.hu

2018. február 7. 11:38

A gyönyörű magyar modell nem maradt egyedül a fotózáson, hiszen a szakma legnagyobb nevei mellett pózolhatott, sőt még Mihalik Enikő is ott futkorászott vele a homokos parton.

Barbiról már sokat olvashattunk a szerelmi élete, sőt a változó súlya miatt is, azonban egyetlen dolog mindig állandó: a modell továbbra is gyönyörű!

Nem is csoda, hogy annyi munkája van még mindig, és az sem, hogy a jövő modell generációja is felnéz rá. Nemrég például a Fókusz bemutatta azt a fiatal lányt, akit már most Barbihoz hasonlítanak.

A konkurencia tehát már úton van, azonban nem is ez a legjobb kifejezés erre, hiszen amikor több sudár hölgyet is összesodor a szél egy-egy munka miatt, egyáltalán nem versengenek egymással.

Így volt ez Barbi legutóbbi fotózása során is, ahol számos elismert szépséggel együtt osztoztak a kamerán, és egy pillanatig sem lehetett látni rajtuk, hogy vetélkednének. Sőt!

A King of Leon énekesének felesége – a szintén modell – Lily Aldridge egy csomó fotót közzétett, amelyen a munka szüneteiben együtt mókáznak a lányokkal:

 

A post shared by Lily Aldridge (@lilyaldridge) on

Persze, ezek a hölgyek pihenés közben is profin pózolnak, nézzétek csak:

 

A post shared by Lily Aldridge (@lilyaldridge) on

 

A post shared by Eniko Mihalik (@eniko) on

Mihalik Enikő, másik magyar üdvösként sem maradt ki a buliból, róla is lehengerlő fotók készültek a homokos tengerparton. És biztosak vagyunk benne, hogy a munka végeztével azonnal szaladt is haza szerelméhez, és kiskutyájához, aki a napokban nem kis féltékenységet váltott ki gazdijából.

#Celebklub#RTL Klub#rtl#palvin barbi#mihalik enikő#modell#fotózás

Címlapról ajánljuk