Bulvár

Amerikában egy férfi úgy próbált feléleszteni egy halott nőt, hogy kést szúrt a szívébe

rtl.hurtl.hu

2022. december 27. 7:07

A szertartás végül nem járt sikerrel.

Egy arizonai férfit azzal vádolnak, hogy egy szertartás keretében megpróbált életre kelteni egy halott nőt úgy, hogy többször is szíven szúrta – írja a helyi sajtó a hatóságok közlése alapján.

A 34 éves arizónniai Mesában élő Stephen Joseph Andersont szerdán tartóztatták le egy rendbeli garázdaság, testcsonkítás és haláleset bejelentésének elmulasztása miatt. A nyomozati anyagból az is kiderült, hogy Anderson korábban is szembe került már a törvénnyel, ezért nem is hordhatná magánál kést.

Anderson november 12-én találkozott a nővel, akit Rebecca Lynn Lambertként azonosítottak. Ketten Anderson hálószobájában kábítószert fogyasztottak, a rendőrség beszámolója szerint metamfetamint.

Anderson azt mondta a nyomozóknak, hogy elment zuhanyozni, majd mikor visszatért, a nő már halott volt.

Anderson vallomása szerint ezután megpróbálta újraéleszteni a nőt úgy, hogy egy késsel megszúrta a szívét. A férfit két nappal később, november 14-én fogták el, az utcán a kezében egy késsel és egy kalapáccsal járkált. 

A férfit először elmegyógyintézetbe szállították, ahol később bűnösnek vallotta magát és elismerte Lambert meggyilkolását.

Nyitókép: Mesa PD / Handout

#Bulvár#amerika#arizona#egyesült államok#késszúrás#férfi#szertartás

Címlapról ajánljuk