Belföld

Egy hónapig nem volt Vodafone-szolgáltatás két faluban, valami nem stimmel a magyarázattal

rtl.hurtl.hu

2024. január 12. 13:26

A Vodafone és az MVM egymásnak ellentmondó információkat közölt az ügyfelekkel.

Rendelet kötelezi a mobilszolgáltatókat, hogy ha műszaki hiba miatt megszűnik a szolgáltatásuk valahol, azt 72 órán belül ki kell javítaniuk. Ennek ellenére két nógrádi településen, Szendehelyen és Nőtincsen 2023. december 6-ától idén 2024. január 10-éig nem volt internet és telefon a Vodafone hálózatában, írta meg a 444.hu.

December 6-án leesett a hó, és elment az internet és a telefon a két falu Vodafone-ügyfeleinél. A lap olvasója10-én kereste meg először a szolgáltatót. Másnap emailben tudta meg, hogy áramszünet okozta a bázisállomás leállását, és hogy a cég „felelős munkatársai” dolgoznak a problémán. 19-én érdeklődött újra, ekkor a Vodafone azt is elárulta, hogy a hiba elhárításán az MVM-mel közösen munkálkodnak. Ez azért fontos, mert a Vodafone így érvelt: „Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a harmadik személy közreműködésének időtartama nem számít bele az 22/2020. (XII. 21.) NMHH rendelet 22. § szakasz (4) bekezdésében meghatározott 72 órás határidőbe.”

Csakhogy a lap szerint  szó sincs arról a hivatkozott rendeletben, hogy ha más is dolgozik a szerelésen, akkor akármeddig lehet szerelni.

A pórul járt ügyfél december 27-én kereste újra a Vodafone-t, arról is érdeklődött, hogy fel tudja-e mondani a szerződést kötbérmentesen, erre azt válaszolták: szó sem lehet róla. Azt is megkérdezte, kell-e fizetnie a kieső időtartamra telefonszámlát, erre azt reagálták, hogy írjon panaszt. Ezt meg is tette, január 4-én kapott választ: panaszát nem tartották jogosnak, de „egyéni elbírálás alapján a kellemetlenségek miatt” 2000 forintot jóváírnak neki. A levélben megismételték a fenti, félrevezető információt. 

A levélben azt is megírták, hogy „az állomásunkat kiszolgáló vezeték továbbra is hibás. Ezzel kapcsolatban felvettük a kapcsolatot az MVM szolgáltatóval, akikkel együtt dolgozunk a mihamarabbi megoldáson.” Csakhogy a 444.hu olvasója két nappal korábban, 2024. január 2-án már felhívta az MVM-et, ők pedig elárulták neki, hogy 

minden ismert hiba el van hárítva, ami itt volt hiba, az is el lett hárítva 2023.12.10-15. között.

Január 4-én előfizetője ismét megkereste a Vodafone-t, amely ekkor már arról panaszkodott neki, hogy a kérdéses torony nehezen megközelíthető helyen van. Mintha nem rajtuk múlt volna, hogy hová telepítik a berendezéseiket. Amiket ők telepítettek oda, ahová. 

A 444.hu munkatársa január 9-én kérdéseket küldött a Vodafone-nak, ezekre január 10-én délután 17:16-kor kapott választ, az időpont később fontos lesz. A válaszban a Voda azt írta, hogy „a bázisállomás csak földúton, az oszlopállításhoz és újravezetékezéshez szükséges gépekkel és eszközökkel nehezen megközelíthető helyszínen található, így az MVM a bázisállomás újraindításához szükséges áramszolgáltatást a mai napig nem tudta helyreállítani.”

A Vodafone január 11-én 11:55-kor egy újabb mailben a következő félmondattal egészítette ki válaszát: „Az MVM tegnap (vagyis január 10-én – a szerk.) késő délutáni tájékoztatása szerint legkésőbb hétfőig helyreállítják a szolgáltatást.” Az  érintett előfizető január 11-én, néhány perccel a fenti mail után írt az újságírónak, hogy 12:46-kor arról kapott értesítést a Vodafone-tól, hogy „a szolgáltatásodat érintő hiba 2024.01.10 10:05-kor elhárításra került”.

Ezután 7 teljes órával írta a lapnak tényállításként a Vodafone, hogy az MVM addig a pillanatig sem tudta helyreállítani az áramszolgáltatást.

A Vodafone január 11-én arról tájékoztatta előfizetőjét, hogy aránylag jelentős kötbérre is jogosult – miközben korábban a kompenzációs kérelmét jogtalannak mondták ki.

Csak akkor sérülhet közérdek, ha az állam elad valamit (nem pedig ha megvesz) – ezzel utasította el tavaly a legfőbb ügyész a Vodafone adásvételi szerződésének kivizsgálását. Polt Péter szerint a telekommunikációs vállalat megvásárlásával gyarapodott a közvagyon:


Nyitókép: A Vodafone Magyarország Zrt. telekommunikáció cég szolgáltatását reklámozó óriásplakát a főváros IV. kerületében, a Berda József utca közelében. – Fotó: Róka László / MTVA / MTI

#Belföld#vodafone#szendehely#nőtincs#

Címlapról ajánljuk