Belföld

Megáradt a Rába, autókat mentettek egy győri parkolóból

rtl.hurtl.hu

2023. december 25. 18:45

Négy autót kellett kimenteni.

Autókat mentettek a tűzoltók a megáradt Rábából Győrben, a Petőfi híd alatti parkoló területéről hétfő délután, írja az MTI.

A tűzoltóknak a rendőrség kérésére négy autót kellett a víz alatt álló parkolóból kimenteni

– közölte a megyei katasztrófavédelem. A folyó áradása miatt a GYŐR-SZOL Győri Közszolgáltató és Vagyongazdálkodó Zrt. a cég honlapján is közzétett közleményben jelezte, hogy szombaton este lezárja a Petőfi híd alatti és melletti ingyenes parkolót, és kérte a még ott parkoló gépkocsik tulajdonosait, minél előbb hagyják el a területet.

Azonban néhány autós ennek nem tett eleget, ezért gépkocsijaikat a tűzoltóknak kellett kimenteni a parkolóból.

A szolgáltató jelezte: a parkolót az árhullám levonulását és a takarítási munkálatok elvégzését követően fogják ismét megnyitni.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság korábban azt közölte az MTI-vel, hogy a Duna felső szakaszán elkezdődött az árhullám tetőzése, a vízszint már a Dunakanyarban és a fővárosban is látványosan emelkedik. Budapesten a Duna tetőzése szerdán napközben várható.

A főpolgármesteri hivatal szombati közleménye szerint a Duna áradása miatt vasárnap nulla órától elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el Karácsony Gergely főpolgármester, tilos parkolni a budai, valamint a pesti alsó rakpartokon. A másodfokú készültséget várhatóan nem éri el a budapesti árvíz szintje.

Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

#Belföld#áradás#rába#győr#autók#mentés

Címlapról ajánljuk