Belföld

Német László érsek a Vatikánban: Fájdalmas, hogy a Nobel-díjasok külföldön boldogulnak, „nem az úgynevezett anyaországban”

rtl.hurtl.hu

2023. október 8. 19:35

A magyar származású belgrádi érsek Mária országáról prédikált.

Szent István király olyan országot akart, ahol béke uralkodik, mondta Német László magyar származású belgrádi érsek a Vatikánban tartott prédikációjában. „Hála Istennek, ma nincs háború országunkban, és mégis micsoda állapotok uralkodnak! Nincs társadalmi párbeszéd, az országunk minimum két táborra szakadt, rengeteg a sárdobálás, és a legjobb fiataljaink – és nem csak ők – elhagyják az anyaországot” – folytatta.

A Gulyáságyú szerint az érsek által bemutatott szentmisén részt vett és koncelebrált Kovács Gergely gyulafehérvári érsek, Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek metropolita, Pál József temesvári megyéspüspök és Mohos Gábor Esztergom-budapesti segédpüspök, valamint mintegy húsz, Rómában dolgozó és tanuló pap.

Az érsek azt is felhozta: örömmel tölti el, hogy a héten két magyar is Nobel-díjat kapott. Viszont fájdalmas számára, hogy mind a ketten külföldön élnek, és ott boldogulnak, „nem az úgynevezett anyaországban”.

Az érsek úgy folytatta, hogy Szent István idejében Magyarország többnyelvű és multikulturális volt: „Mi ma Magyarország Patrónájáról beszélünk, egy országról, amely magába foglalja annak minden lakosát.”

Szerinte „Magyarország mindenki hazája, akik a határain belül laknak, és akik a történelem sötét szövődményei miatt az anyaország határain túl kell, hogy magyarnak érezzék magukat”. Így folytatta: „Boldog vagy Magyarország, mert lakosaid nem csak egymásról beszélnek, hanem egymással is! De legyél még boldogabb Magyarország, amikor mindenki, aki elhagyta hazánkat, visszajön szárnyaid alá, Mária országába.”


Nyitókép: YouTube

#Belföld#érsek#vatikán#nobel-díj#beszéd#magyarország#katolikus

Címlapról ajánljuk