Belföld

Hatszor kell le- és felszállniuk az utasoknak, mire megteszik vonattal a Szombathely-Csorna-Budapest utat

rtl.hurtl.hu

2023. október 2. 6:25

A vonalon két felújítás is zajlik, ezek várhatóan december közepéig tartanak.

A Szombathely-Csorna-Budapest vonalat egy időben egyszerre két pályafelújítás is érinti, így az utazóknak kétszer is járművet kell váltaniuk – írta a Népszava

  • Szombathelytől Csornáig azért kell buszra ülniük, mert szeptember 29-től felújításba kezdett itt a vonalért felelős Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. 
  • Csornán aztán buszról vonatra váltanak az utasok, ám csak Tatabányáig roboghatnak vasúton. 
  • Ott ugyanis újra buszra kell ülniük, mert a MÁV szeptember közepétől elrendelte a Budapest-Tatabánya-Győr vasútvonal Biatorbágy és Szárliget közötti, veszélyesen rossz állapotú szakaszának felújítását. 

A Szombathely és Budapest közötti vonal elején és végén lévő két szakasz felújítása egyidejűleg zajlik, és várhatóan december közepéig tart.

A GYSEV a lap megkeresésére azt közölte, hogy már több éve tervezték a felújítást, erről pedig a MÁV is tudott. Az állami vasúttársaság ezt nem tagadta, arra kérdésre pedig, hogy akkor miért most kellett felújításba kezdeni, azt írta: „A Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonal Biatorbágy és Szárliget közötti szakaszán bevezetett vágányzár időpontjának kiválasztása során az üzembiztonsági szempontok kerültek előtérbe. A menetrendszerűség mihamarabbi visszaállítása csak a vágányok felújításával valósítható meg, ezért a lehető leghamarabb el kellett kezdeni a munkálatokat”. 

Hozzátették: „A szokásos tervezési gyakorlattól eltérően, most nem volt idő a vágányzárak összehangolására, azonban a vonatok közlekedése során igyekszünk olyan megoldásokat találni, melyek az utazók számára a lehető legkisebb kellemetlenséget okozzák”.

Lázár János közlekedési miniszter munkáját több szakember is bírálta az elmúlt hetekben. 


Nyitókép: Bruzák Noémi/MTI

#Belföld#máv#vasút#szombathely#budapest#felújítás#lázár jános

Címlapról ajánljuk