Belföld

Szijjártó Péter többet repülőzött idén, mint ide a Hold

rtl.hurtl.hu

2022. december 12. 5:42

Tíz hónap elég volt neki ehhez.

Nagyjából 1,5-1,8 milliárd forintnyi adófizetői pénzből repülőzött Szijjártó Péter külügyminiszter idén, és nagyobb távolságot tett meg, mint amilyen messze van a Földtől a Hold. A miniszter 420 ezer kilométer közelébe jutott, míg az égitest csak 384,4 ezer kilométerre van tőlünk, írja a 24.hu.

A miniszter idén egyéni rekordot állított fel a repülésekben, többet utazott, mint tavaly, vagy tavalyelőtt. A lap szerint a kilométer-számlálót különösen az olyan utazások pörgették meg, mint az októberi amerikai látogatás, de érdemben hozzátett például a Maldív-szigetekre tett kitérő is.

Októberben például négynapos, három kontinenst érintő túrára indult. Azt írta a Luxemburgon keresztül az USA-n át Dél-Amerikáig tartó körútról: „Mostantól négy napon át meg sem állunk, (…) három éjszakát töltünk repülőn, legalább a szállással nem kell sokat bíbelődni”.

Az utazás során több mint 41 órát töltött a levegőben, és 31 ezernél is több kilométert tett meg. A magyar diplomácia vezetője január 1. és december 1. között 87-szer indult útra a Liszt Ferenc repülőtérről, tizenegy hónap alatt 214-szer repült.

Korábban arról is beszámoltunk, hogy Üzbegisztánba Szijjártó másik repülőgéppel ment, mint Orbán Viktor.

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor / Pixabay

#Belföld#szijjártó péter#hold#repülő#út#miniszter#diplomácia

Címlapról ajánljuk