Belföld

Ferenc pápa Budapesten együtt imádkozott Török Ferenc gyászoló lányával

rtl.hurtl.hu

2022. január 3. 6:47

Az egyházfő budapesti tolmácsának azt mondta: nem Argentína, hanem a szabadság hiányzik neki.

A Magyar Hang készített interjút Marton Levente Balázs atyával és Zsuffa Tündével, akik Ferenc pápa budapesti látogatásán segítették az egyházfőt. Marton Levente Balázs a pápa tolmácsaként járult hozzá az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz, amelyet tavaly Budapesten rendeztek meg.

A pápa a tolmácsnak elmondta: nem Argentína hiányzik neki, hanem az a szabadság, ami akkor még megvolt neki. „Mindenhová gyalog, busszal, vonattal ment, és szeretett az emberek között lenni, ezt most már nem lehet" – idézte fel Ferenc pápa szavait Marton Levente Balázs.

Zsuffa Tünde felevenítette, hogy  a Szentatya látogatása előtt egy nappal meghalt az egyik kolléganőjük édesapja, Török Ferenc, a nemzet művésze, a híres építész.

Ferenc pápa erről tudomást szerzett, és az emberi mivoltát mutatja, hogy odament a munkatársamhoz, megfogta a kezét, és azt mondta: szeretnék az édesapád lelki üdvéért fohászkodni. Imádkozol velem egy Miatyánkot? 

– mondta Zsuffa Tünde, akit leginkább az egyházfő közvetlensége fogott meg. 

Marton Levente Balázs megerősítette, hogy Ferenc pápa félnapos látogatásán elsősorban Áder Jánossal társalgott, Orbán Viktor és Semjén Zsolt pedig időnként hozzászóltak az ő kettejük beszélgetéséhez. Az atya szerint a köztársasági elnök volt a szóvivő, majd a családpolitikával kapcsolatban átadta a szót miniszterelnöknek, a miniszterelnök-helyettes pedig a keresztény- és az állami intézmények kapcsolatáról beszélt. 

Ez esetben is azt láttam, hogy a pápa szívest-örömest összefog azokkal, akik olyan kérdésekre igyekeznek jó feleleteket adni, mint a környezetvédelem, amit mi inkább teremtésvédelemnek mondunk, vagy a családok pártfogása

– idézte fel Marton Levente Balázs. 

Nyitókép: Máthé Zoltán / MTI

#Belföld#ferenc pápa#eucharisztikus világkongresszus#egyház#katolikus

Címlapról ajánljuk