Baleset-bűnügy

Segített a bűnözőknek megúszni a börtönt, de ő most bekerülhet

rtl.hurtl.hu

2024. január 19. 11:55

Vádat emeltek egy orvos és egy ápoló ellen, miután az orvos valótlan okkal vett fel és tartott bent betegek az osztályán, akiket korábban a betegszállító közvetített felé.

Korrupciós ügybe keveredett egy Pest megyei kórház vezető beosztású orvosa és egy betegszállító, közölte az ügyészség.

Az ügy egészen 2013-ig nyúlik vissza, akkor kereste fel először a betegszállító az orvost, hogy felvenné-e az osztályára azt az idős beteget, akit elbocsátása után a hozzátartozói nem tudtak volna hol elhelyezni. Az orvos pénzért cserébe beleegyezett, és onnantól kezdve egészen 2021 júliusáig közvetített rendszeresen a betegszállító az orvosnak olyan embereket, akik hajlandóak voltak fizetni különböző illegális szolgáltatásokért.

Három csoportba sorolták be a „klienseket”. Az elsőbe azok tartoztak, akik nem tudták hol elhelyezni idős hozzátartozóikat, ezért az orvos osztályára vásárolták be a helyüket.

A második csoportba azok tartoztak, akik táppénz igényléséhez kérték a doktor „segítségét”. Ilyenkor olyan orvosi igazolásokat állítottak ki, amelyeken indokolatlan fekvő- vagy járóbetegnek nyilvánítás történt.

Az utolsó csoport volt a legkritikusabb. Az ide tartozók a hamis igazolásokkal bírósági tárgyalásokon való megjelenés elkerülését, illetve szabadságvesztés megkezdésének halasztását próbálták elérni.

Az „ügyfelek” pár tízezertől több százezer forintig terjedő összegeket fizettek ki a betegszállítón keresztül az orvosnak, aki így csaknem öt és félmillió, míg a betegszállító közel egymillió forint vesztegetési pénzhez jutott.

Végül az orvos vesztét egy megbízhatósági vizsgálat jelentette, ahol több százezer forintért elvállalta, hogy megfelelő papírokat állít ki arról, hogy „klinese” kezdeményezhesse a szabadságvesztés megkezdésének elhalasztását.

A Pest Vármegyei Főügyészség az orvossal szemben 19, míg segítőjével szemben 17 rendbeli korrupciós cselekmény miatt emelt vádat. Emellett az őket megkereső és a szolgáltatásokért fizető további 9 ember ellen is vádat emeltek.

Nyitókép: Pexels / Christian Wasserfallen

#Baleset-bűnügy#korrupció#orvos#betegszállító#vesztegetés#kenőpénz#főügyészség

Címlapról ajánljuk