Baleset-bűnügy

Összeesett egy budapesti aluljáróban egy szívbeteg fiatal, újra kellett éleszteni

rtl.hurtl.hu

2023. szeptember 14. 13:02

Rögtön odasiettek hozzá, mentőket hívtak a helyszínre.

Az Országos Mentőszolgálat a Facebookon közölte, hogy az iskolából sétált hazafelé tegnap délután az a 18 év körüli szívbeteg fiatal, aki hirtelen összeesett egy budapesti aluljáróban.

A beteghez azonnal több járókelő, köztük egészségügyi dolgozók is odasiettek és rögtön mentőt hívtak. A bejelentők mentésirányító utasításai szerint megvizsgálták a fiút, aki ekkor már nem is lélegzett, így a telefonos instrukciók alapján azonnal megkezdték az újraélesztést

– olvasható a szolgálat bejegyzésében.

Az egyik járókelő a közelben kihelyezett félautomata defibrillátorért is elszaladt, amit így használni is tudtak. A mentők végül gyorsan a helyszínre értek és folytatták az életmentést, amit az aluljáróban összegyűlt tömeg aggódva figyelt.

„Az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek és a fiatal beteget kritikus állapotban szállították kórházba a mentők” – közölték.

Nyitókép: illusztráció – új mentőautók átadásukon az Országos Mentőszolgálat XIII. kerületi Róbert Károly körúti központjában 2023. június 21-én. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

#Baleset-bűnügy#mentő#összeesett#szívbeteg#fiatal#budapest#aluljáró

Címlapról ajánljuk