Baleset-bűnügy

Előre megyek nyakon szúrom, majd háromszor hasba – borsodi férfi fenyegetőzött a sofőr torkának elvágásával

rtl.hurtl.hu

2023. február 15. 8:39

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 21 éves férfi ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt. Az elkövető távolsági buszjáraton utazott, és az utasokhoz fordulva, de az autóbuszvezetőnek címezve, többször olyan kijelentést tett, hogy nyakon szúrja, háromszor hasba szúrja, majd odament a vezetőfülkéhez és a sértettet azzal fenyegette meg, hogy elvágja a torkát, számolt be az ügyészség honlapján. 

A vádirat szerint a vádlott 2022. február elején egy borsodi kistelepülés autóbusz megállójában családtagjaival együtt felszállt a menetrendszerű távolsági autóbuszra. Jegyváltás után a menetirány szerinti jobb oldalon az első négyes ülésen foglalt helyet. Menet közben felállt a helyéről és az autóbusz hátsó része felé fordulva, de az autóbusz vezetőjének címezve, először azt kiabálta „kinevette apámat, ezért leszúrom, mert nálam van kés, nem félek senkitől!”. Újabb útszakasz megtétele után ismét kiabálni kezdett „előre megyek nyakon szúrom, majd háromszor hasba!”, majd hozzátette „túl sokan vannak a buszon, így mindenki meghalna, de nem akarok ülni”.

Amikor az autóbusz az egyik települést elhagyta, a vádlott odament a vezetőfülkéhez és a sofőrnek megismételte a korábbi kijelentéseit, 

valamint azzal fenyegette meg, hogy elvágja a torkát.

A sértett nem szólt vissza, ezért a vádlott hátrament és leült.

A sértettben a fenyegetések komoly félelmet keltettek, akadályozták a munkavégzésében, a forgalmi szolgálattevőnek üzenetet küldve rendőri segítséget kért.

Az ügyészség kiemeli: a vádlott a fenyegetőzéseivel az autóbuszon utazók életét, testi épségét is veszélyeztette, mivel a buszvezető figyelmét megosztotta, ugyanis vezetés közben, éjszakai látási viszonyok mellett az utasteret is kénytelen volt figyelni a belső tükörben.

A vádlott ruházatában, a cselekmény időpontjában egy több mint 30 cm hosszúságú markolat nélküli fém kés volt, melyet az intézkedő rendőrök lefoglaltak tőle.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott a kés egyidejű elkobzásával.

Nyitókép: Getty Images

#Baleset-bűnügy#borsod#busz#közfeladatot ellátó személy elleni erőszak

Címlapról ajánljuk