Baleset-bűnügy

Nyolcmillió forintot érő kokainnal a gyomrában fogtak Budapesten egy drogcsempészt

rtl.hurtl.hu

2022. február 16. 5:38

Már várták a rendőrök a Belgiumból érkezett férfit.

Eljárást indított a rendőrség egy nigériai állampolgár ellen, aki nyolcmillió forint értékű kokaint próbált a gyomrában becsempészni Magyarországra – írta a police.hu. A férfit hétfőn, február 14-én, a hajnali órákban fogták el, miután busszal megérkezett Belgiumból Budapestre. A drogcsempészt már várták a magyar rendőrök, érkezését ugyanis külföldi kollégáik jelezték.

Kihallgatása közben a férfi nem tudta egyértelműen megmondani, hogy honnan indult, illetve milyen célból érkezett Magyarországra, valamint a feltett kérdésekre zavaros és kitérő válaszokat adott, a megismételt kérdésekre pedig a korábbiaktól eltérően felelt. Szintén gyanússá tette, hogy a testében kábítószert csempészhetett, miután nem ivott a neki felajánlott üdítőből.

A férfit a Semmelweis Egyetem CT Diagnosztikai Részlegébe szállították, ahol a CT vizsgálat során megállapították, hogy a hasüregében 30 db kapszula formájú idegen test található.

A Péterfy Kórház Klinikai Toxikológiáján a testéből 30 darab, összesen bruttó 330 gramm fehér színű anyagot – az elsődleges szakértői vélemény szerint kokaint – tartalmazó kapszulát szedtek ki, majd foglaltak le. A lefoglalt kábítószer értéke több mint 8 millió forint.

Nyitókép: police.hu

 

#Baleset-bűnügy#kokain#drog#drogcsempész#kábítószer#rendőrség

Címlapról ajánljuk