XXI. Század

Rákosi élete a száműzetésben

rtl.hurtl.hu

2010. augusztus 25. 9:31

Rákosit száműzték Magyarországról, a Szovjetunióban nyomorúságos körülmények között lakott.

Rákosi Mátyás a Magyar Dolgozók Pártjának főtitkára, magyar miniszterelnök a budapesti Lóránt utca egy elzárt szakaszán élt egy úszómedencés villában. Fényűző ház volt, étellifttel, vetítőszobával, külön őrséggel. A ház ura itt látta vendégül szovjet barátait – ilyenkor a pártközpontból jöttek föl megbízható felszolgálók, segítők. Bugyi Ilona volt az egyik ilyen ingyen alkalmazott, aki csodálta, hogyan evett Rákosi: „Hajtott bennünket, mert az nem evett, az zabált. 16 évig volt börtönben, hajtott bennünket. Mire a vendégek nekiláttak, Rákosi már meg is ette a saját adagját.”

A jó világnak 1956 nyarán lett vége. Július 26-án Rákosinak Moszkvába kellett utaznia gyógykezelésre. Nem önként ment, Kádár Jánosék küldték. A szovjet fővárosban sem maradhatott, ottani barátai a kirgizisztáni Tokmakba költöztették, ahol nyomorúságos körülmények között lakott.

A helyiek ételét ette, de alig bírta a gyomra. Állandó hasmenést kapott a faggyútól, amely elengedhetetlen alapanyaga az ottani étkezéseknek. Víz, árnyékszék csak az udvaron volt. Ráadásul a téli fűtőanyagot is késve kapták meg, mert később helyezték oda őket, mint ahogy a kiutalásokat kiosztották. Amikor Kollár Róbert szerkesztő a helyi kormányzót kérdezte, mit tud Rákosiról, ő kikelt magából. Úgy érezte, számon kérik. Kikérte magának, hogy ők magára hagyták volna a magyar kommunistát. „Provokáció a Szovjetunió ellen” – a képet, amelyen a főtitkár éppen vizet hord, egyszerűen hamisítványnak mondta.

A volt lakótársak is örömmel emlékeznek Rákosira: „Idehozta nekünk Európát! Nagyon sok helyen járt, mesélt nekünk!”

Rákosi – akit bírósági ítélettel száműztek Magyarországról, vagyis pontosan úgy jártak el vele, mint ő bánt az ellenségnek mondott emberekkel – 1971 februárjában halt meg a Szovjetunióban.

#XXI. Század#magyar#dolgozók#mátyás#rákosi#szovjetunio

Címlapról ajánljuk