Baleset-bűnügy

Elárverezték az angyalföldi gyilkos lakását, ott élő édesanyja utcára kerül

rtl.hurtl.hu

2024. május 15. 6:47

Végrehajtók teszik az utcára az angyalföldi gyilkos édesanyját budai lakásából, amit sokmilliós kölcsönök terheltek. 

Tavaly decemberben írtuk meg, hogy elárverezik az angyalföldi gyilkosként ismertté vált T. Róbert budai lakását, és emiatt utcára kerülhet a férfi édesanyja. A barátnője megölése miatt letartóztatott férfinak több tízmillió forintos tartozása volt, hitelezői pedig végrehajtás útján próbálják visszaszerezni a pénzüket.

A Blikk információi szerint a 87 négyzetméteres lakást több mint hetvenmillió forintra becsülték fel, és januárban egy ingatlanforgalmazással foglalkozó cég vásárolta meg. T. Róbert édesanyja még ott lakik, de a Blikk cikke szerint csak hetek kérdése, hogy utcára rakja a végrehajtó.

A nő a Blikknek elmondta, hogy „igen, még itt élek, de többet nem szeretnék mondani”.

A lakást megvásárló cég ügyvezetője a Blikknek elmondta, hogy még nem jártak a lakásban, és gyakorlatilag semmit nem tudnak róla. Május 1-jéig érvényben volt a moratórium, a nővel szemben viszont most már hamarosan elindul kilakoltatási eljárás.

T. Róbert ügyvédje a Blikknek elárulta, hogy védencét megviselte a lakás elárverezése, és anyja kilakoltatása. Hozzátette, hogy ő úgy tudja, hogy a hitel az édesanya nevén volt, és T. Róbert fizette.

Nyitókép: Híradó

 

#Baleset-bűnügy#lakás#angyalföldi gyilkos#árverés#kilakoltatás

Címlapról ajánljuk