Külföld

Egyelőre nem kell újabb műtétet végezni Ficón

rtl.hurtl.hu

2024. május 16. 16:18

A szlovák sajtónak nyilatkozó orvos szerint a stabil állapot nem jelenti azt, hogy nincs veszélyben a páciens élete.

A szerdai merényletben súlyosan megsérült szlovák kormányfő, Robert Fico állapotáról nyilatkozott a besztercebányai megyei kórház igazgatója. Az Új Szó idézi a nyilatkozatot, eszerint Miriam Lapuníková elmondta, hogy a miniszterelnökön csütörtökön már nem fognak újabb műtétet végezni.

Ficót nem kell átszállítani másik intézménybe, de erről hétfőn szakértői konzíliumot tartanak, itt hoznak végleges döntést, amiről a kormányfőt is megkérdezik, hiszen „érthető módon közelebb szeretne lenni az otthonához és a szeretteihez”.

Lapuníková elárulta, hogy a szerdai műtét során a Szív- és Érrendszeri Megbetegedések Közép-szlovákiai Intézetének szakembereit is a kórházba hívták.

A Denník N-nek nyilatkozott a pozsonyi Bory kórház orvosa, Július Hodosy, aki azt mondta: ha egy páciens stabil állapotban van, az azt jelenti, hogy az életfunkciói alapvetően kielégítőek, és nem változnak semmilyen irányba. Ez azonban nem azt jelenti, hogy nincs veszélyben az élete, csupán azt, hogy egyelőre sikerült elállítani a vérzést, illetve a szervezete nem kerül sokkba. Tehát a páciens egyszerre lehet stabil állapotban és életveszélyben is – közölte.

A szerdai merénylettel kapcsolatos összes hírünket itt olvashatják.

Nyitókép: REUTERS/Leonhard Foeger

#Külföld#szlovákia#robert fico#merénylet#kórház#műtét

Címlapról ajánljuk