Videó

Ott tartunk, mint 16 éve? Tavaly is előfordult, hogy nagyon sokat kellett várni a mentőre

rtl.hurtl.hu

2024. május 14. 6:41

2008-ban ezen a napon számoltunk be róla: tízből kétszer legalább 20 percet kellett várni a mentő kiérkezésére, de előfordult, hogy fél óránál hosszabbra nyúlt a várakozási idő. Ma is előfordulnak szélsőséges esetek, amit az egészségügyi szakértő azzal magyaráz, hogy akár órák is eltelhetnek a bejelentéstől a feladat kiadásáig. Sürgős esetekben ugyanakkor azonnal indítják a mentőt – állította a mentőszolgálat.

A 2023-as – legfrissebb – adatok tükrében Szegeden tűnt a legjobbnak a helyzet, ott átlagosan kevesebb mint 4 perc alatt kiértek a mentők. Veszprémben viszont több mint 9 perc kellett hozzá.

Tavaly is előfordultak azonban nagy figyelmet kiváltó, extrém esetek: Gálvölgyi János családja 40 percig várt hiába a mentőre, pedig életveszélyes esetén tavaly elvileg a megyeszékhelyeken nem egészen 6 perc, Budapesten csaknem 9 perc volt a mentők kiérkezési ideje. Azonban ezeket a mentőszolgálat nem a segélyhívás beérkezésétől, hanem a kocsi indulásától számítja, és a kettő nem minden esetben fedi egymást. Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő a Híradónak erről azt mondta, hogy a bejelentéstől a feladat kidiktálásáig vagy a kocsi megtalálásáig akár egy, sőt több óra is eltelhet.

A kivétel és a szabály

Tavaly júniusban számolt be arról a Híradó, hogy több mint 5 órát várt a mentőre egy rákbeteg asszony Budapesten – családja állítása szerint. A 74 éves nő folyamatosan hányt, egyre gyengébb lett, az eszméletét is elvesztette.


És nem ez volt az egyetlen ilyen eset a közelmúltban. Majdnem egy órát várt egy budaörsi család –  állításuk szerint –  hogy súlyosan vérző családtagjukhoz kijöjjön a mentő. Mire odaértek, a nő annyi vért vesztett, hogy a mentőautóban meghalt.


Gálvölgyi János egy éve került intenzív osztályra, miután a színész rosszul lett II. kerületi otthonában. Családtagjai azért hívtak mentőt, mert Gálvölgyi nem kapott levegőt és félrebeszélt. Ám hiába vártak: fél óra után újra telefonáltak, akkor derült ki, hogy még el sem indult érte az autó. Ezért a lányai vitték kórházba.

 

#Videó#ezen a napon#mentő#várakozás#késés#késik#mentők#országos mentőszolgálat#egészségügy#életveszély

Címlapról ajánljuk