A politikai döntés mögött komoly társadalmi támogatottság áll. A magyar munkavállalók körében széles körben elfogadott az az érvelés, miszerint a bangladesi ételfutárok vagy éppen a Fülöp-szigeteki gyári munkások jelenléte mesterségesen lenyomja a hazai béreket. A közbeszédben szintén visszatérő érv, hogy a meglévő hazai munkanélküliséget kellene felszámolni ahelyett, hogy külföldi munkaerőt csábítanak az országba. A statisztikai adatok ugyanakkor árnyalják a képet. Magyarországon 2025-ben 125 ezer külföldi dolgozott legálisan – az Európai Unióból és azon kívüli országokból vegyesen –, az országban tartózkodó külföldiek száma pedig összesen 250 ezer fő volt. Ez az összes foglalkoztatott mindössze 2,6-3 százalékát teszi ki, ami nemcsak a nyugati mintákhoz, de a környező országok mutatóihoz képest is kifejezetten alacsonynak számít. Bár papíron Grúzia, Örményország és a Fülöp-szigetek számított engedélyezett küldőországnak, a gyakorlatban szinte kizárólag az utóbbiból érkeztek munkások.