Még az akkumulátor szót is kerülték az új akkumulátoripari üzem esetében, azt sem árulták el, milyen anyagokkal fognak dolgozni
Évente 62 tonna ragasztó felhasználásával több száz kiló veszélyes hulladék keletkezik majd a Debrecenben épülő kínai akkugyár által üzemeltetett, és amellett épülő csarnokban – ez az új üzem környezeti hatástanulmányából derül ki. De hogy pontosan milyen vegyi anyagokkal dolgoznak majd, azt üzleti titokra hivatkozva nem árulják el a Mikepércsi Anyák civil szervezet szerint. A kínai CATL tájékoztatása szerint a csarnokot raktározásra, illetve akkumulátorok összeszerelésére és bontására fogják használni.