Egy fotós, egy író és egy állatvédő. Egyetlen dolog közös bennük: mindhárman közel kerültek már a halálhoz, így teljesen másként gondolnak rá. Szentesi Éva betegsége miatt már a temetését is megtervezte, Szilágyi István a kórházi ágyán elbúcsúzott hozzátartozóitól, Siményi Gergely pedig a kivégzőosztagtól menekült meg. Hogyan értékelték át ezután az elmúlást? Máshogy látják a halált, mint mások?