Videó

Süllyed a brit szállítóhajó, mint a kő – drámai videón a húszi támadás áldozata

rtl.hurtl.hu

2024. március 8. 9:50

A csütörtökön közzétett videófelvételen látható, amint a Vörös-tengeren elsüllyed egy brit tulajdonú hajó, amelyet a múlt hónapban húszi fegyveresek támadtak meg. A Belize-ben bejegyzett Rubymar az első elveszett hajó azóta, hogy a húszik novemberben kereskedelmi hajókat vettek célba. A drón- és rakétatámadások arra kényszerítették a hajózási vállalatokat, hogy hajóikat a Dél-Afrika körüli hosszabb útvonalra tereljék, ami a szállítások késleltetése és a költségek növekedése révén megzavarta a globális kereskedelmet.

A Rubymart a jemeni kormány és az amerikai hadsereg e térségért is felelős parancsnoksága, a CENTCOM közleménye szerint a Vörös-tenger déli részén érte rakétatalálat.

Az amerikai hadsereg korábban azt mondta, hogy a február 18-i rakétatámadás jelentősen megrongálta a hajót, és 29 kilométeres olajfolt szivárgott belőle. A hajó mintegy 21 ezer tonna műtrágyát szállított – közölte a CENTCOM.

Az Irán által támogatott, jemeni kormányellenes húszi erők azt állítják, hogy támadásaikkal a gázai palesztinokkal való szolidaritásukat fejezik ki. A vörös-tengeri helyzetről ajánljuk korábbi cikkünket: Újabb háború jöhet, most a Vörös-tenger térsége borulhat lángba

#Videó#húszi#hajózás#elsüllyedt#kereskedelem#támadások

Címlapról ajánljuk