Videó

13 év házasság után, 2021-ben vált el Varga Judit és Magyar Péter

rtl.hurtl.hu

2024. február 13. 9:15

2021-ben ezen a napon írta meg elsőnek a Blikk, hogy Varga Judit, akkor még igazságügyi miniszter és Magyar Péter, a Diákhitel Központ egykori vezetője elválnak egymástól. A válásuk azután derült ki, hogy korábban a csok-támogatással épült balatoni házukról írt a sajtó.

Magánélete után karrierjében is nehézségeket él át az egykori igazságügyi miniszter. Novák Katalin köztársasági elnökkel nagyjából egy időben, szombat délután a Facebookon jelentette be Varga Judit, a Fidesz korábbi EP-listavezető-várományosa és igazságügyi minisztere, hogy visszavonul a közélettől. Lemond képviselői mandátumáról és nem lesz a Fidesz európai parlamenti élpolitikusa sem. „Az elnök döntésének ellenjegyzéséért a politikai felelősséget vállalom” – írta Varga Judit.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Novák Katalin kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének, akit kényszerítésért 3 év 4 hónap börtönre ítéltek. K. Endre az egyik gyereket arra kényszerítette, hogy tegyen hamis vallomást, ezzel védte a molesztáló igazgatót, aki éveken keresztül zaklatta a gyerekeket. Az igazgató 8 éves fegyházbüntetést kapott.

Az ügy fejleménye, hogy Varga Judit exférje, Magyar Péter közvetlenül azután, hogy Novák Katalin lemondott és volt felesége, Varga Judit távozott a közéletből interjút adott a Partizánnak. Szerinte megengedhetetlen, hogy – ahogy fogalmazott – néhány család kezében van a fél ország, és kemény kritikákat fogalmazott meg a kormány vezető alakijaival szemben. Az erről szóló cikkünket itt olvashatja el.

#Videó#varga judit#válás#magyar péter#ezen a napon#miniszter

Címlapról ajánljuk