„Ne b*szakodj velem” – mondta a focista a bírónak, aki rögtön ki is állította
2024. január 3. 12:59
A spanyol bajnokságban játszó angol játékos beszólt a játékvezetőnek, aki nem sokat teketóriázott, villantotta a piros lapot.
Feszült mérkőzést vívott egymással a Getafe és a Rayo-Vallecano a La Liga spanyol focibajnokság keddi fordulójában. Az összecsapáson csak úgy repkedtek a sárga és a piros lapok, az utóbbiból a házigazda Getafe három játékosa is kapott egyet-egyet.
Az egyik kiállított az angol Mason Greenwood volt, aki a Manchester Unitedtől érkezett kölcsönbe a spanyolokhoz. Greenwood azzal érdemelte ki a piros lapot, hogy közölte a játékvezetővel:
Ne baszakodj velem.
Legalábbis ezt állította edzője, aki szerint a focista nem sértegetett senkit sem, csak frusztrációjának adott hangot.
A játékvezető azonban egészen másként emlékezett. Hivatalos jelentésében azt írta, hogy a 22 éves focistát azért állította ki, mert közölte vele, hogy „baszd meg”.
A mérkőzést egyébként 2-0-ra a vendég Rayo-Vallecano nyerte meg.
Nyitókép: Angel Martinez / Getty Images