KERESÉS search-close

Ejtették a vádakat a Szulejmán főszereplői ellen

szerző:
2013.03.26. 16:12
A török közélet több alakja is polgári pert indított nemrég a sorozat ellen. Állításuk szerint meggyalázza a szultán és az egykori Oszmán Birodalom emlékét.
Ejtették a vádakat a Szulejmán főszereplői ellen

A per a sorozat két rendezője, Yağmur és Durul Taylan illetve a két főszereplő, a Szulejmánt és szerelmét, Hürremet alakító színész ellen irányult. A vád szerint a színészek olyan jelenetekben szerepeltek, melyeknek nincsen valóságalapjuk illetve a szultánt rossz színben, negatív karakterként tüntették fel a nézőközönség számára. A pert indító személyek a szereplők és rendezők azonnali hatállyal való elbocsátását követelték.

Az ügy vizsgálata során az Isztambuli Ügyészség egy közleményt adott ki, melyben összefoglalta, hogy efféle pereket csak és kizárólag a sértett személy, esetünkben a szultán, hozzátartozója, leszármazottja kezdeményezhet. Ennél fogva az ügyészség ejtette a vádakat és ezt nyilatkozta: „ Bár a sorozat történelmi alapokon nyugszik, de a forgatókönyvben fiktív események is felbukkannak. Ez nem jogellenes, csak izgalmasabbá teszik a sorozatot.”

Nézze a Szulejmánt szerdán 21:25-kor az RTL Klubon!


Forrás: http://www.hurriyetdailynews.com
^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való