Irvine Welsh: „Be fogja borítani a szar, miközben énekelnek önhöz” – interjú a Trainspotting írójával

Hogy áll a Trainspotting musical változata?

Készen áll.  Az összes dalt felvettük, az összes szerepet kiosztottuk. Most már csak arra várunk, hogy a nézők visszatérjenek a színházba. A színház és a mozi, talán utolsóként a sorban, még nem tért magához a pandémiából. De amint újra pezseg a színházi élet, műsorra tűzzük a Trainspotting musicalt.

Jó ideig Amerikában élt. Visszatért Angliába?

Itt is vagyok, ott is vagyok, még megvan Miamiban a lakásom, de hivatalosan az Egyesült Királyság lakosa vagyok, az időm nagy részét London és Edinburgh közt osztom meg.

Csak azért kérdezem, mert odahaza, az Egyesült Királyságában történt egy s más mostanában: nemrég például új uralkodójuk és új miniszterelnökük is lett. Követte az eseményeket?

Komolytalan ez az egész. Maga a nonszensz. Mint egy rossz színház, amiben megpróbálják eljátszani a demokráciát. Showbiznisz, semmi egyéb, de annak is rossz. Amerikában voltam, amikor ez az egész felhajtás zajlott, hál’ istennek!

Továbbra is anarchistának vallja magát?

Ahogy mondani szokás, anarchista vagyok buszbérlettel.

Van bérlete?

Az speciel nincsen, de ahogy a régi mondás tartja, egy anarchista buszbérlettel is anarchista. Úgy vélem, az anarchizmus az egyetlen tiszteletreméltó pozíció manapság. Ez az egyetlen életképes politika a palettán, legalábbis az én szememben.

Sokszor elmondta, hogy a Trainspotting szereplői közül Rentonhoz érzi a legközelebb magát. Mégis a kiszámíthatatlan és erőszakos Begbie az, akinek külön könyvet is szentelt. Akkor most Renton vagy Begbie?

Van bennem ez is, az is. Renton az én cinikus entellektüel énem, aki semmit sem vesz komolyan, aki nagy arccal tekint magára és a világra. Sick Boy nem megy a szomszédba egy kis átverésért, fiatalabb koromban volt bennem Sick Boyból is, de ma már ez nem jellemző. Ami Begbie összeférhetetlen természetét illeti, na, az tényleg nincs meg bennem. 

Nem vagyok hirtelen haragú alak, sok kell ahhoz, hogy elveszítsem a fejem, de ha mégis elfog a méreg, akkor nagyon be tudok gurulni. 

A haragos énemben ráismerek Begbie-re, ő persze nálam sokkal-sokkal szélsőségesebb. És ott van Spud, a szeretetreméltó lúzer, aki tulajdonképpen jót akar. Csak hát, ahogy a mondás tartja; minden jótett elnyeri méltó büntetését. Attól tartok, Spudból is van bennem.

Akkor a kocsmai verekedő Begbie nem ön?

Megboldogult ifjúkoromban nem állt tőlem távol egy kis futballhuliganizmus, de semmi komoly, egy-két verekedés hébe-hóba. Ma már csak bokszolok, évek óta csinálom, hozzáedződtem az ütésekhez. Ez persze a külsőmnek annyira nem tesz jót. Nem vagyok nehézfiú, nem vagyok verekedő típus, mindent megteszek, hogy diplomatikus úton rendezzem a dolgaimat, és ne kelljen fizikai erőszakhoz folyamodni.

Rentont Ewan McGregor, Begbie-t Robert Carlyle alakította. Felfedezett bármiféle külső hasonlóságot akár McGregor, akár Carlyle és ön között?

Semmit. Nem véletlen, hogy ők színészek, én meg író vagyok. 

A jóképű fickók mindig a színészek. Mi, írók, szabálytalanabbul festünk. Nekünk nem elég a külsőnk, a személyiségünket is be kell dobnunk, ha boldogulni akarunk.

Azért ismer jóképű írókat?

Hadd gondolkozzak… Biztosan vannak néhányan, akik jól néznek ki, de most nem kezdenék a női írókról beszélni, nem lenne helyénvaló. De vannak nagyon jól kinéző női írók.

És a férfi írók?

A férfi írók mind szörnyen festenek.

Jóval azelőtt, hogy írni kezdett, punk zenészként próbálkozott. Sok sikert nem aratott, manapság azonban DJ-ként nincs miért szégyenkeznie.

Azt nem mondanám, hogy én vagyok a legjobb DJ a világon, de az biztos, hogy jobb DJ vagyok, mint amilyen zenész voltam. 

Mert hát pocsék zenész voltam. 

DJ-ként elég, ha jó számokat játszol, és le tudod venni, mi zajlik a táncparketten. Úgy jó, ha megadod a közönségnek, amire vágyik, és megadod azt is, amire nem is tudja, hogy vágyik. Érezni kell, merre lehet a tömeggel elmozdulni. Szerintem elmegy, amit DJ-ként csinálok, ha tényleg koncentrálok, egész jó kis szettet tudok összerakni. Néhány óránál tovább azonban nem szeretem csinálni, a 4-5 óra nekem már sok. Az 1-2 órás szett az én műfajom. Ha tovább játszom, egyre kevésbé figyelek arra, hogy mi zajlik odalent, egyre inkább csak a saját fejem után megyek, azt játszom, amit én szeretnék hallgatni. Ilyenkor könnyen elveszítem a kapcsolatot a közönséggel.

Mit szokott játszani?

Rendszerint house-techno mixet az érdesebb fajtából, de holnap pont egy nápolyi társasággal játszom, csapa szexi olasszal, úgyhogy valami energikus, szexi, diszkós műsor lesz.

Nem nagyon kellett előtanulmányokat végeznie, amikor a Trainspotting heroinfüggőiről írt, hiszen fiatalon ön is az volt, de saját bevallása szerint 18 hónap után lejött a szerről. Volt segítsége?

A kemény függők között, akiket ismertem, akik 10, 20 vagy akár 30 éve rajta voltak a szeren, sokan valami testi vagy lelki fájdalmat akartak gyógyítani a drogokkal. Voltak, akiket gyerekként abúzus ért, volt, akinek semmi sem mulasztotta el a hátfájását, én azonban nem valami fájdalomra vagy traumára kerestem gyógyírt, csak jól akartam érezni magam, aztán már sok volt. A legszörnyűbb rész persze a detoxikáció volt, három héten át embertelenül szarul érzed magad, és a végén ott a veszteségérzet, hogy elvesztetted, amitől jól érezted magad, a drog eufóriája nincs többé. Ez az átállás a hosszabb folyamat, hónapokba telt, amíg megszoktam az új helyzetet, és talpra álltam. Szerencsém volt, mert mindig is sportoltam valamit, ott volt a boksz, a ring, vagy csak a bokszzsákot ütöttem, esetleg elmentem futni, termeltem az endorfint.

Egyedül szokott le?

A rehab nem volt nekem való. Nem vagyok az intézményesített dolgok híve, annál jóval individualistább vagyok. Lehet, hogy másoknak működik, én úgy vagyok vele, hogy ha már csinálok valamit, akkor azt egymagam csinálom végig.

A nagy intézmények közül éppenséggel az EU-val sem volt kiegyezve. Most, a Brexit után milyen érzései vannak?

Most sem vagyok az EU nagy híve, nem volt ínyemre például, ahogy a görögökkel bántak a gazdasági válság idején, Hiszek Európában, valamiféle európai közösségnek van értelme, csak a mostani formájával nem vagyok kiegyezve. A Brexit ugyanakkor egyáltalán nem lelkesített, szörnyű elgondolás volt.

A Trainspotting leghíresebb jelenete, amikor Renton fejjel előre alámerül Skócia legmocskosabb vécékagylójába. Ezt a musicalváltozatban is el fogják játszani?

Igen, benne lesz a musicalben. Ikonikus jelenet, jól mutat színpadon, a Trainspotting színpadi változatában, a Trainspotting Live-ban is benne van. Nagyszerű produkció, néha előadják. A vécébe merülés színpadon is jól működik. Ha jegyet vált majd a musicalre, és az első sorban foglal helyet, pazar élményben lesz része: be fogja borítani a szar, miközben énekelnek önhöz.

Akkor már csak az mondja meg, mit üzen azoknak, akik szerint a T2, a Trainspotting 2017-ben bemutatott mozis folytatása csak arról szólt, hogyan lehet még több pénzt kaszálni?

Azt mondanám, menjetek a francba, és ide a pénzzel! Ha csak a pénzre hajtunk, biztosan nem középkorú, dilemmázó férfiakról szólt volna a történet. Ez azért nem valami szexi, főleg ha egy nagy mozifilmről van szó.

Nyitókép: Danny Boyle, Ewan McGregor, Ewen Bremner, John Hodge, Irvine Welsh és Robert Carlyle 2017-ben a T2 Trainspotting premierjén. Fotó: Mike Marsland / WireImage